Egy ártalmatlan e-maillel indult. Ugyanis a foglalózásnál ( lásd előző rész ) egy három éves tulajdoni lapot lobogtatott az eladó, és bár ez sok más procedúrát elindított, most csak egyetlenre térnék ki. Arra, amelyik a Föld mindenható Uráról, a Földhivatalról és az egyszeri magyar állampolgárról szól.

Előzetes tájékozódásunk rövid summázata annyiban összefoglalható, hogy a lakásvásárláshoz két dolog kell: egy jó ügyvéd és a friss tulajdoni lap. Amikor először tettünk kísérletet a foglalózásra, a három éves tulajdoni lap több mint gyanús volt (elsősorban ezért is kellett megismételni a műveletet). Ezt követően első adandó alkalommal e-mailt írtam az internetről levadászott címre a Földhivatalnak, amelyben a szemlemásolat (ez a tulajdoni lap egyszerűsített verziója) kiadásának mikéntjéről (mennyi ideig tart, mibe kerül stb.) érdeklődtem.

Türelemmel vártam, de válasz helyett egy telefont kaptam. Volt iskolatársam – aki azóta ügyvéddé avanzsált – hívott és kérdezte, hogy mit szándékoztam ezzel a levéllel elérni. Ugyanis mint elárulta, a gyanakvó földhivatali dolgozók továbbították neki e-mailemet azzal a hátsó gondolattal, hogy biztosan egy volt ügyfelük szándékozik botrányt csinálni, és a levél csak „álkérdést” rejt. Ezért AZ üggyel már szakavatott embernek – a hivatal ügyvédjének (!) – kell foglalkoznia, így – a megkérdezésem nélkül – továbbították neki adataimat. Mondtam cimborámnak, hogy semmilyen botrányt nem szándékoztam kavarni (akkor még), csupán a témában járatlan honpolgárként érdeklődtem, hogy mennyi ideig tart egy ilyen procedúra.

Erre kifejtette, hogy mennyire féltek (félnek?) a hivatalban a skandalumtól, és egy ilyen egyszerű kérdéssel mennyire nem tudtak mit kezdeni az aktakukacok. Meg is beszéltük, hogy a Földhivatalnak a nyitvatartási idejét nem dolgozó emberre tervezték, ugyanis reggel nyolctól délig van ügyfélfogadás, majd az egy órás ebédszünet után max. háromig méltóztatják fogadni a halandókat. A kérdést eredendően csak azért bátorkodtam feltenni, hogy megtudjam, mennyit is kell lecsalnom a munkaidőmből ahhoz, hogy szabadság kivétele nélkül hozzá tudjak jutni az adatokhoz. Ehhez képest oda jutottunk, hogy már azon gondolkoztam, vajon mit szólna a sztorihoz az adatvédelmi ombudsman?

A történetet meghallgatva cimborám figyelmeztetett arra, hogy tulajdonképpen nekem nincs is szükségem a szemlemásolatra (ami kétezer forint lenne), mivel relatív egyszerűen – és ingyen – megtekinthetem a Földhivatal számítógépes rendszerén az adott ingatlanhoz tartozó bejegyzett adatokat. Ezzel az információval felvértezve – meg az ombudsmani fenyegetéssel a tarsolyomban – indultam a hivatalba, ahol meglepően kevés ügyfél ácsingózott, jelentősen megkönnyítve számomra az eljutást az ügyintézőhöz.

Egyből a közepébe vágtam, ám kérdésemre, miszerint hogyan is lehetne használni ezt az ingyenes számítógépes rendszert, olyan arcot vágott a túloldali bürokrata matróna, mintha majomagyvelőt rendeltem volna tőle Bismarck mártással. A rövid hátrahőkölés után összeszűkült szemekkel gyanakvóan faggatni kezdett, hogy miért is van szükségem ezekre az adatokra. Erre én elmeséltem, hogy csupán meg akarok venni egy ingatlant, és szembesülni akarok azzal, hogy mi vár rám (mennyi a jelzálog, kinek a nevén van stb.). Válaszképpen kaptam egy több pontból álló kérdőívet, amelynek kitöltése után cirka két másodperc alatt láthattam, hogy a három éves tulajdoni lapba bejegyzettek hál’ Istennek nem változtak azóta.

Hja kérem, ha erről többen tudnának, talán kevesebb áldozata lenne a lakásmaffiának! Bár az is biztos, hogy a hivatal is kevesebb bevételhez jutna. Csak az a kérdés, hogy ezt miért a Földhivatal ügyvédjétől kellett megtudnom. Egyáltalán miért az ügyvéd hív fel, ha csak egy egyszerű kérdést akartam feltenni?

Biztosan azért, mert a Földhivatal ennyire ügyfélközpontú.
Mint az ügyfélfogadási rendje…