A Palatinus-munkák nehéz terhet rónak a tagokra. A közreadott rendezett és elemzett katasztrófák, ökológiai tragédiák stb. hatására tehetetlenséget érez a kutató és az igazi tudós. Felelőtlen, tudatlan, kapzsi emberek szándékosan pusztítják a környezetet, embertársaikat, egyetlen élőhelyüket, Földünket. Azt hiszik, hogy pénzel mindent meg tudnak változtatni.

A XXI. századra eljutottunk oda, hogy az elemi élethez szükséges természeti kincseinket valakiktől meg kell vásárolni! Megszűntek a településeken az ivókutak, természetes ásványvizet ajánlanak a kereskedők, miközben a csomagolóanyagokkal szemetet is átadnak. Nyáron, az utcán a nagy melegben arra lettem figyelmes, hogy egy fiatal eldobott egy 0,33 literes ásványvizes üveget, ami nem törött el. Ott pörgött az úton, nem tudtam nem arra gondolni, hogy a kb. 1/3 liternyi víznek mennyi lehet az értéke, és hogy az üveg előállítása – a bányászattól az üvegolvasztásig – hihetetlen mennyiségű energiát vesz igénybe. Elképesztő aránytalanságok jelentek meg mindennapjainkban. A globális élelmiszer-kereskedelem még fel sem becsülhető károkat okoz mindenhol az egész világba. Az élelmiszer és a víz már a tőke kezében van, piaci árú. Rémülten gondolok arra, ha egy „emberke” megszületik, milyen praktikát találnak ki, hogyan tudják megoldani azt, hogy a levegőért fizetni kelljen, és ha szülőnek nincs pénze, akkor a csecsemő fulladjon meg. Mondhatja mindenki, hogy ostobaságokat beszélek, de ez nem így van: az élelmiszer és ivóvíz-hiány miatt évente kb. 40 millió gyermek hal meg. Hol van a lelkiismerete a kereskedőknek és a bankoknak? Eszembe jutott az a hír, hogy mennyibe kerül egy karikagyűrű. Elő is kerestem:

„Mennyit ér egy karikagyűrű?

Habár egy arany karikagyűrű csak alig pár gramm, előállításához húsz tonna földet kell megmozgatni. A nemesfém kinyerése világszerte mintegy ezer tonna higanyt és közel kétszáz tonna cianidot igényel évente. A folyamat végén pedig több mint ötszáz tonna hulladék keletkezik.

A világon kitermelt aranynak közel háromnegyedét az ékszeripar használja fel. Egy arany karikagyűrűhöz szükséges nyersanyag kinyeréséhez mintegy húsz tonna kőzetet kell kitermelni. A Worldwatch Institute (WI – Világfigyelő Intézet) szerint az 1997-ben előállított 2 402 tonna arany 725 millió tonna törmeléket eredményezett.

Ráadásul nem ártalmatlan hulladékról van szó, a visszamaradt anyag tele van nehézfémekkel, savakkal és oldószerekkel, amelyek kimosódhatnak vagy a levegőbe kerülve távoli területeket is elszennyezhetnek. Az egyik legveszélyesebb felhasznált anyag a higany. A WI adatai szerint jelenleg mintegy ezer tonna higanyt használ fel ez a szektor világszerte.”

Bárhová nézünk, mindenhol csak azt haljuk, hogy nem okoz gondot az, ha 2050-re kifogynak a természetes olajlelőhelyek, mert majd megfizetjük a tudósokat, és azok addigra megoldják a problémát. Sőt, egyesek már biztosan tudják, hogy az olajtársaságok páncélszekrényeiben ott lapulnak a vízzel hajtott motorok tervrajzai, csak még nem áll érdekükben elővenni. Minden igaz lehet, de ha elfogy az olaj, akkor tudomásul kell venni, hogy nem pótlódik. Fel kellene ébredni, és tudatosítani kellene a gazdasági gurukban: nem tehetik azt, hogy a Föld olajkészletét 100–150 év alatt elpöfögjük. A történelemben szüleink, mi és gyermekeink mint tudatlan, felelőtlen bűnözők fogunk szerepelni – ha addigra nem teszzük lakhatatlanná a Földet. Talán az olvasó most azt gondolhatja, hogy rossz lábbal keltem fel. Azt kell mondanom: töretlen optimista vagyok, de tanulmányoztam például ezt a hírt is:

"A környezeti eladósodás állapotába léptünk

A világ október 9-én „ökológiai értelemben mínuszba” lépett, ami azt jelenti, hogy az év hátralévő részében az emberiség a környezeti eszközeit meghaladó szinten fog létezni.

A „környezeti eladósodás” vagy „környezeti túlköltekezés” napja azt az időpontot jelöli, amikor az erőforrások felhasználása meghaladja a Föld képességét az erőforrások pótlására – és ezt a pontot az emberiség évről évre korábban éri el.

Az a tény, hogy idén 2006 a környezeti eladósodás napja október 9-re esik, vagyis mindössze háromnegyedév telt el az év eleje óta, jól jelzi, hogy környezeti eszközeinket messze meghaladó módon élünk – mutatott rá a New Economics Foundation (NEF). Ez a folyamat az erőforrások kiapadásához vezet. Október 9-től az év végig az emberiség a környezeti „túlköltekezés” állapotában lesz. A NEF szerint ez először 1987. december 19-én következett be.”

Azzal, hogy erőforrások pótlásának képességét meghaladó mértékben fogyasztjuk el környezeti eszközeinket, két hibát követünk el, figyelmeztet Andrew Simms, a NEF-től. Egyrészt világméretekben milliókat – akik már ma sem jutnak kellő termőföldhöz, vízhez, élelemhez – fosztunk meg alapvető szükségleteik fedezésének lehetőségétől. Másrészt veszélyeztetjük a Föld létfenntartási mechanizmusait – mondta Simms. Az egyetlen mód arra, hogy kiegyensúlyozzuk a „költségvetést” és megszüntessük a „túlköltekezést”: kevesebbet kell követelnünk a Földtől.

A Palatinus-munka sok esetben hasonlít a mozaikkészítéshez. Akkor kezdjük látni az egészet, a teljes képet, ha az információk a helyükre kerülnek. Minden Palatinus-mozaik gyönyörűen kezdődik: kék ég, bársonyos víztükör, hófedte hegycsúcsok, bájos madarak stb. Mire a mozaik elkészül, azt látjuk, hogy a kék égbolton a széndioxid, metán mennyisége a kritikus határhoz érkezett. A bársonyos víztükör alatt az élővizekben agóniájukat élik az élőlények. A hófedte hegycsúcsok és gleccserek folyamatosan húzódnak vissza, és rövid idő múlva az Alpokban sem lesz hó a hegycsúcsokon. A bájos madárkák értetlenül állnak a parton, mert a gondos szemlélő látja, hogy tollazatukat a tankerhajóból kiömlő olaj fedi.

Ezt a pusztítást 100 év alatt sikerült elérnünk. A szomorú a dologban az, hogy van, aki erre büszke. A tudomány felemás helyzetéhez visszatérve, volt egy megdöbbentő élményem. 2006 október 19–20-án a Parlament „felsőházában” egy tudományos ülés volt, ahol a jövő társadalmának egészsége volt a téma. Két előadást tartottam, az egyiknek a címe az volt, hogy Az ökológiai változások és a fenntartható fejlődés ellentmondásossága. Nagy izgalommal készültem az előadásra, mert kitűnő szakemberek előadásait is meg tudtam hallgatni, olyan szakemberekét, akik a tudományt minden tisztaságukban képviselték. Ezt a fórumot is elérte a tudománytanság.

Döbbenten hallgattunk két előadást, amelyek közül az egyik érthető volt, mert az előadó messziről jött, és az ilyen azt mondhat, amit akar. Elképesztő volt, hogy egy természettudományi kérdést feszegetett úgy, hogy egyfolytában modortalanul kritizálta a hazai kutatókat, miközben, amit mondott, az teljes mértékben tudománytan volt, csak ahhoz nem értett, amiben állítólag Prof. Prof. Dr. Dr. (ez nem vicc). Ezt még el lehet nézni, a korára is lehet fogni, de ekkor jött az, amiről már többször szóltam. Egy magyar egyetem létező tanszékének docense az ivóvíztisztítás új rejtelmeibe vezetett be minket. Minden elhangzott: vízkristályok, szent megtisztulások, vízkristályok energiamezői, drágakövek víz-energetizálása – remélem, jól idézem a kifejezéseket –, de ehhez egy szerkezet is tartozott, amit vetített formában láthattunk. Az előadás első részében mindenki nézett nagy szemekkel, és én magam is úgy gondoltam, hihetetlen, hogy a tudomány milyen magasságokba jutott. Aztán az előadó lecsapott, és hirtelen a víztisztítást a piramisok geometriájából vezette le, mert ostoba az, aki nem látja, hogy – ha jól emlékszem – a piramisok általa rekonstruált geometriája az egyezik a vízkristályokkal… Folytatódott: bizonyítva látja azt, hogy a Magyar Szentkorona és a piramosk geometriája valamilyen rendet alkot (sajnos itt már elvesztettem a fonalat). Azért kellett minden magyar király fejére rátenni a koronát, mert a geometriájával a vízkristályokat átprogramozta a felkent királyban.

Érezhető volt, hogy „tudósunk” teljes hittel mondta mindazt, amit mondott, és nem zárom ki azt, hogy Ő mindezt elhiszi. Gondoltam, ez csak egy kis „színes” volt. Ezt biztosan kiemeli a sajtó, és szenzációs tudományos felfedezésként fogják közölni. Azért nem jött létre, mert egy hasonló kvalitású „szakember” teljes komolysággal kérdést tett fel. Csak azt tudom mondani, hogy a végén megnevetettek, de közben igen szomorú voltam. Az válaszában a „tudós” valós egyetemi tanár azt mondta, hogy Ő már tudja: a piramisokat szent emberek építették, és kövek maguktól lebegtek be a helyükre. Ennyi. A „tudós” egyetemi ember ma is tanít az egyetemen.

Sajnálatos módon egyre erősödnek mindazok a tragédiák, amelyek egyre kétségesebbé teszik jövőnket. Az már csak hab a tortán, hogy a tudományt, a kultúrát milyen mélységbe tudják taszítani. Ismét egy viccet kell idéznem:

Amikor Albert Einstein 1955. április 18-án az örök világba távozott, akkor, mint új jövevényt egy négyágyas szobába helyezték el. Beszélgetésbe kezdett szobatársaival, és megkérdezte a szomszédját, hogy a földi életben mennyi volt az IQ-ja (az IQ az intelligencia egyik meghatározási formája, IQ = inteligenciakor/életkor x 100, a számítás szerint a 100-as érték az átlagos, a fogyatékossági határ 70, kiemelkedő intelligencia 130 felett). A lélek azt válaszolta, hogy 136. Igen megörült Einstein, és kérdezte tőle, hogy hallott-e a relativitáselméletről. A válasz igen volt, és abban maradtak, hogy az örökkévalóságig a tudományoktól beszélgetnek. Ezt követte a másik szobatárs, akinek a földön 105 volt az IQ-ja. Einstein úgy gondolta, vele a kultúráról és a művészetről fog beszélni. A harmadik lélektől is megkérdezte: – Mondja önnél és készítettek IQ tesztet? – Igen – mondta a lélek – nekem 68 volt. Einstein rögtön rákérdezett: na, és mi újság a tőzsdén?


Írta és összeállította:
Szacsky Mihály