Félmillió forint a gyilkos nyomravezetőjének

Félmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki Veszprém megye rendőrfőkapitánya a 2006. nyarán Veszprémben megölt idős nő ügyében. A megyeszékhelyen egyedül élő 75 éves sértettre július első hetében, lakásában támadt rá az ismeretlen.

Az áldozat belehalt a bántalmazás okozta sérülésekbe. Az esetre napokkal később derült fény, amikor a szomszédoknak feltűnt, hogy az egyetemi városrészi társasház lakásában a redőnyöket nem húzták fel, és a száradó ruhákat sem szedték be. A rendőrség a széleskörű adatgyűjtés és információszerzést követően továbbra is ismeretlen tettes ellen folytatja az eljárást, és a bűncselekmény oka is tisztázásra vár még. A megyei főkapitányság bűnügyi osztálya számít azok jelentkezésére, akik információval tudják segíteni az elkövető kézre kerítését. A rendőrség az informátor kilétét bizalmasan kezeli. A bejelentéseket a 107-es és 112-es számokon kívül a 80/949-149-es ingyenesen hívható üzenetrögzítős számon is várják.

Rovat: