A Palatinus Klub minden esetben hangsúlyozza, hogy csak és szigorúan a természet törvényeit veszi figyelembe, és igyekszik a részletek feldolgozásával a természeti folyamatok egészét megérteni – minden összefüggésében. Korábbi írásainkból idézve: amikor az Antarktiszról levált egy „kontinensnyi” jéghegy, és elkezdett úszni az óceán irányába, akkor a Palatinus Klub felhívta a figyelmet arra, hogy elolvadásával emelni fogja a tengervíz szintjét. (2004).

A vélemény senkit nem érdekelt. A hírt, mint szenzációt kezelték, és aztán szünet következett. Három hete jelent meg a következő hír, de összefüggést senki nem gondol a két esemény kapcsán. Csak mi?

„Jéghegyinvázó Új-Zéland partjainál

Rekord-közelségbe jutott Új-Zéland partjaihoz egy antarktiszi jéghegy. A leszakadó jéghegyek ritkán sodródnak ennyire északra, legutóbb 75 évvel ezelőtt került sor ehhez hasonló eseményre.

Az említett jéghegy nem magányos, hanem közel századmagával sodródik a szigetországtól délre lévő vizeken. A jéghegy-flottát, amelyben ház nagyságú monstrumok is akadnak, november elején észlelték először a tengerészeti hivatal munkatársai.

A szárazföldről is látható, nevezetes jéghegyet viszont a múlt héten pillantották meg a sziget déli részén lévő Dunedinből, de azóta már a szél és a tengeráramlások elsodorták, így látómezőn kívülre került.

Már a jéghegycsoport megjelenése is különleges volt, ugyanis 56 évi „szünet” után, legutóbb tavaly sodródtak új-zélandi felségvizekre jéghegyek, habár azok közül egyet sem lehetett látni a szárazföldről.

Legutóbb 1931-ben fordult elő, hogy egy jéghegy annyira közel sodródott a szárazföldhöz, hogy a partról is láthatóvá vált.”

A korábbi Palatinus anyagokban a csernobili katasztrófa évfordulóján igyekeztem szerény mértékben a sugárzásokról is írni, állítva azt, hogy sok esetben súlyos hibákat követnek el a hírközlő szervek, de a magukat szakembernek nevező tudósok is elképesztő tudománytalanságot hirdetnek. Részemről tudott volt, hogy nem lehet normális kerékvágásba terelni ezt a kérdést, arra azonban nem számítottam, ami 2006. október 3-án hangzott el a Kossuth Rádió Esti krónika Háttér című műsorában.

Dr. Illés Zoltán, egyetemi tanár, a Közép-Európai Egyetem környezetvédelmi és környezetpolitikai tanszékének tanára beszélgetett volna Dr. Aszódi Attila egyetemi docenssel (BME, Nukleáris Technikai Intézet igazgatója). A beszélgetés apropója az volt, hogy akkor kezdték szakemberek a paksi atomerőmű területén a 2003. évi üzemzavar felszámolását.

Valóban fontos kérdés került a nyilvánosságra, de a beszélgetés az elején kisiklott, és Dr. Illés Zoltán egyetemi tanár szerényen fogalmazva, alulműveltségét fitogtatva, elképesztő gátlástalansággal elkezdte a tőle már ismert rémhíreket terjeszteni. Ezeket a szavakat nem csak én használom, hanem áttanulmányoztam Prof. Dr. Szatmáry Zoltán egyetemi tanárnak, a fizikai tudományok doktorának nyílt levelét, amit a Central European University (Budapest, Nádor utca) rektorához írt. Idézet a levélből:

„Munkatársaimmal már évek óta rémülten figyeljük Illés Zoltán káros tevékenységét. A fent említett beszélgetésben azonban minden határon túlment, és olyan zagyvaságokat adott elő „szakértői véleményként”, hogy azt nem hagyhatjuk szó nélkül.”…

A rádióműsorban Dr. Aszódi Attila igyekezet a rendelkezésére álló rövid idő alatt szakmai, tudományos alapokon nyugvó válaszokat adni (természetes elképedését sem rejtve véka alá), de ilyen rövid idő alatt, ami rendelkezésére állt, nem lehetett tényszerű tájékoztatást adni arról, hogy a sérült fűtőelemek megnyugtató kiemelése és probléma felszámolása miként fog megtörténni. A Central European University rektorának válasza az üggyel kapcsolatban talán a legmegdöbbentőbb. Az egészet „az Önök szakmai vitájának” – tekintette, sőt azt állította, hogy Illés Zoltán „egyetemünk környezetvédelmi és környezetpolitika tanszékének tanára, aki szigorú szakmai elbírálás alapján került hozzánk”.

Ez jelenti az igazi tragédiát a tudománynak. Abban az esetben, ha a hazai környezetvédelem és környezetpolitika ilyen „művelt elmék” kezében van, akkor sok minden érthető és természetes sajnálható.

A fránya sugarak rövid idő után ismét a hírek középpontjába kerültek. Egy nem ismert hátterű leszámolásnál, Alekszandr Litvinyenkó halálával ismét volt mivel riogatni az embereket. Az egyik hírközlő szerv egyenesen azt állítja, hogy „a Litvinyenkó-gyilkosság a világ első radiológiai gyilkossága”. Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, nem akarom, de az kimondható, hogy a Földön jó néhány ember már a szervezetébe került radiokatvi izotóp miatt hunyt el.

Néhány elképesztő mondat:

„Brit orvosok elismerték, hogy nem tudják mivel magyarázni Aleszandr Litvinyenko mind rosszabb állapotát (akkor még élt), és kizárták a tallium-mérgezést és a radioaktív anyag okozta károsodást.”

„A Litvinyenko emésztőrendszerében a röntgenfelvételeken látható tablettaszerű tárgyakról azt mondták, ezek gyógyszer maradványok, amelyeket egy esetleges cézium-mérgezés ellen kapott.”

„Litvinyenkó halálát a polónium 210 anyag mérgezésének sugárfertőzése okozta.”

„Brit és orosz repülőgépeken keresik a sugárzás nyomait.”

„Közel ezer ember jelentkezett a brit orvosoknál azzal, hogy a sugárfertőzés enyhe nyomait észlelik magukon.”

Sorolhatnánk az elképesztő híreket, de teljesen felesleges. A fenti információk tudománytalanok, félrevezetők és pontatlanok, és ezzel hisztériát keltenek. Egyértelmű persze, hogy a természettudományok ismeretének hiánya miatt kerülhetnek a hírekbe ilyen megfogalmazások. Minden olyan ember, aki gimnáziumot végzett, és tanulmányai alatt még nem törölték el a természettudományi tárgyakat, a fenti idézetek képtelenségét felismeri.

Néhány tényt természetesen le kell írni ahhoz, hogy mindenki számára világosak legyen az ellentmondások.

Mit kell tudni a polóniumról? A periodikus rendszer VI. oszlopába tartozó természetes radioaktív elem. Rendszáma 84. Marie Curie fedezte fel. A hírügynökségek ennek kapcsán azt írják: „Litvinyenko előtt mindössze egy emberrel, a radioaktív anyagot felfedező Marie Curie asszisztensével végzett polónium, majdnem 100 évvel ezelőtt: a baleset volt”. Erre csak azt lehet mondani, hogy érdekes kijelentés. A leghosszabb felezési idejű izotóp az alfa-sugárzó, 103 év felezési idejű 209 polónium, a hírekből ismert 210 polónium szintén alfa-sugárzó, 5 MeV feletti energiával, és 138,4 nap felezési idővel. Atomreaktorban állítható elő, elsősorban sugárforrásként (alfa) és neutronforrások készítésére használják.

Biológiai hatása: maga az elem a sugárzást nem figyelembe véve önmagában is toxikus. Kémiai jellemzői a tellúréhoz hasonlítanak. Vegyületekben 2,4 és 6 vegyértékű. A 4 vegyértékű vegyületei a legállandóbbak – tehát a sugárzást nem számítva, az elem önmagában is veszélyes a biológiai rendszerekre. Az érdekessége a dolognak az, hogy ennek az elemnek nincs stabil izotópja, tehát minden esetben sugároz. A sugárzásokról írt korábbi cikkben egyértelműen leírtam, hogy az alfasugárzás nem más, mint hélium(He)-magok nagysebességű kilépése a radioaktív izotópból. Ismert, hogy az alfa(korpuszkuláris)-sugárzás rövidtávon belül elnyelődik, igaz rendkívül nagy energiával. Egyszerűen ez mit jelent? A polónium esetében az alfasugárzás csak speciális dózismérővel mutatható ki, mert az alfa részecske (He) levegőben kb. 4 mm-ig hat. Víztérben – pl. emberi szervezetben – ez mindösszesen 14 mikronra csökken. Tehát ha egy asztalra leteszünk egy nyílt polónium-forrást, akkor nyugodtan ülhetünk vele szemben, mondjuk egy 50 cm távolságban. Az alfa-sugárzás ilyen távolságból nem mérhető. Három veszélyes dolgot követhetünk el.

1. a kezünkbe szorongatjuk

2. lenyeljük

3. vagy porított változatát belélegezzük.

Az utolsó két esetben a mennyiségtől függően életveszélyes állapotba kerülhet az ember.

Az a hír, hogy keresik a repülőgépen a sugárzás nyomait, ezért értelmezhetetlen, mert mit keresnek? Héliumot? Vagy polónium-részecskéket?

Amikor a fizikának és a kémiának – vagy a kvantumbiológiának – a természet törvényei szerinti működését nem ismerve rémhíreket, pánikot keltenek egyesek, akkor ezzel magát a tudományt támadják.

folyt. köv.

Írta és szerkesztette:
Dr. Szacsky Mihály