Veszprémben időről időre felmerül a kérdés, hogy milyen irányban is induljon a város, merre vannak azok a bizonyos kitörési pontok. A turizmus mellett a kulturális „fellegvár” gondolat is meghatározó szerepet játszik az elképzelésekben, de emellett meg állandó probléma a város kulturális kínálatának és az azt befogadóknak viszonya.

Valójában „minden adott” ahhoz, hogy igazi kulturális központként jelenjen városunk a régióban. Van három színházunk (Petőfi, Pannon, Kabóca), van jónéhány múzeumunk (Laczkó, Bakonyi ház, most a várban az új Megyei Múzeumi Igazgatóság, Téglamúzeum, egyházi múzeumok stb.), irodalmi jellegű folyóirataink (Vár Ucca, Ex Symposion – legalább itt szerkesztik még egy darabig, bár gondolom Bozsik P. Pestre való ruccanásával a lap is költözni fog –, és az Új Horizont is Veszprémhez kötődött, egész addig, amíg be nem adta a kulcsot). Aztán itt vannak a galériáink, képtáraink (Vass Gyűjtemény, Csikász, László Károly és a magángalériák), a művelődési központok (VMK, HEMO, Művészetek háza), könyvesboltok, antikváriumok, élőzenének teret adó helyeink, a fesztiváljaink (Ünnepi Játékok, Utcazene, Tánc Fesztiválja stb.), persze a városi komoly és könnyűzenei zenekarok és persze a kórusok is, no meg a Veszprémben és környékén élő írók, költők, festőművészek és az itt működő kulturális egyesületek. Moziról nehéz beszélni, bár az Expresszóban újra mennek a filmek (és közösségi, kulturális térként is funkcionál a régi Séd-kamara), emellett a HEMO és a VMK is vetít filmeket. Bizonyára kihagytam még említésre méltó kult. műhelyeket (tőlük elnézést…), de ízelítőnek ennyi tán elég.

Nos. Tehát van kínálat. Az bizonyos. Azt már mindenki saját ízlése szerint dönti el, hogy melyik milyen minőségű, az viszont elvitathatatlan, hogy akadnak kiváló rendezvényeink, alkotóink, programjaink. A kérdés, hogy minderre miként reagál a közönség. A válasz egyértelmű: lagymatagul. Az igazi kérdés tehát: a „miért?”.

Ebben a tacepaóban persze nem lehet minden igényt kielégítő választ adni a problémára, csupán gondolatok, irányvonalak jelenhetnek meg az írásban.

Talán egy:
Veszprém az 1950-es évekig egy kb. 30 ezres kisváros volt, amit mesterségesen duzzasztottak fel „középvárosá”. Mezei úr – volt főépítész – egy nyilatkozatában olvastam azt, hogy bármilyen furcsa, Veszprémben ő elég kevéssé érzi a lokálpatriotizmust. Illetve csak egy szűk rétegben. Mi itt másként gondoljuk, de a kívülről jött ember véleményére adni kell. Nos, talán ez lehet egyfajta ok. Lokálpatriotizmus nélkül a helyi kultúrára sem igazán kíváncsiak az itt lakó emberek.

Talán kettő:
Nagyot dobna a város kulturális életén, ha az egyetemisták jobban részt vennének benne. Persze ne legyünk telhetetlenek, a helyi „könnyű” zenekarok egy része az egyetemről indul(t), és hozzák is a közönséget magukkal egy-egy bulira, de azért jobban is mozoghatnának egyemistáink. Az sajnos tény, hogy a Pannon Egyetem nem a humán karairól ismert, és az is, hogy az egyemista szórakozási szokások átalakultak – éppúgy, ahogy egész világunk. Gondoljunk csak a VEN-re, amely teljesen „popularizálódik” – ám minden elismerésem az egyetemen működő kulturális társaságoknak.

Talán három:
Egy kicsit továbbfejtegetve az előbb említett szórakozási, kulturálódási szokásokat. Mi a nagy buli városban? Az Utcazene fesztivál. „Könnyű”, szabad, kötetlen – és populáris; és mindez jó is. Az Ünnepi Játékok egy szűk rétegnek szól – ebbe a pénz is belejátszik –, az országos szintű Tánc Fesztiválja szintúgy. Elcsépelt gondolat, de ebben a XXI. században a média és a világszemlélet az átlagost és az igénytelent nyomja az arcunkba. (Jut eszembe Nagy Feró egy gondolata: „Ha sikerül teljesen elhülyíteni az emberiséget, akkor már gyerekjáték elhitetni vele, hogy okos.”) No, persze itt lépne be a képbe a város művelt középosztálya, és a rengeteg egyetemista...

Talán négy:
Vesszőparipám, hogy a városi rendezvények, intézmények túlságosan „szét vannak szórva”. Ez alatt nem azt értem, hogy megszüntetni és összevonni kellene, hanem egyrészt azt, hogy még jobban össze kellene hangolni a programokat, és emellett a fiatalok számára (akik még terelhetők a kultúra felé) létre kellene hozni egy központot, egy bázist, egy modern „ifiklubot”, ahol nagyon sok minden (zene, művészetek, képzés stb.) elférnének egymás mellett, és amit részben saját maguk alakítanának, irányítanának. Ez a központ tényleg egy kulturális „bázis” lehetne, ami kihatna az egész város életére.

Talán öt:
Talán egyre kevesebb pénzt tudunk szánni a kultúrára – könyvre, belépőre, lemezre –, amellett, hogy egyre többet dolgozunk? Talán ez lenne az oka annak is, oly kevesen mozognak esténként a városban? Avagy a kínálat hiánya? Nem tudom, de úgy érzem, ebben benne van a megszokás is: ez a város ilyen, és mi így élünk benne. Mert így alakult hosszú évek óta.

Bizonyára lenne hatodik és hetedik és nyolcadik gondolat is, de ebbe a tacepaóba ennyi fér, és amúgy sem olvas senki ilyen hosszú írást. Ha van véleményük, itt a hozzászólás lehetősége a cikk végén…