Mivel még tart a januári tavasz, és Veszprémben semmilyen izgalmas dolog nem történt a hétvégén, elhatároztuk, hogy meghódítjuk Észak-Magyarországot. Sima kirándulásnak és városnézésnek indult, aztán felfedeztük a Szépasszony-völgy borbirodalmát, betévedtünk egy jó kis tradicionális moziba, és végül jött Recsk meg Kékes.

A fő célpont: Eger volt, ahol egy jó kis vendégházban, a Bocskai apartman egyik pofás szobájában szálltunk meg. Eger óvárosa és a vár környéke egyébként hasonlít a mi Veszprémünkre. Annyi különbséggel, hogy szombat délután és este legalább kétszer annyian róják az utcákat, turisták és őslakosok vegyesen. Magyarán a szombat éjszaka Egerben sokkal mozgalmasabb, mint Veszprémben. Az egri vár rövid bejárása után az Arany Oroszlán nevezetű vendéglőben vacsoráltunk, ahol ugyan a vendégszeretet hasonlóan hűvösnek mutatkozott, mint a mi városunk legtöbb vendéglőjében, de legalább a közepesen fantáziátlan Oroszlán-tál ízlett.

Aztán vagy húsz perces gyaloglás után ráleltünk Eger leglényegére. A Szépasszony-völgy a város legnagyobb kiterjedésű, összefüggő borpincés területe, ahol egész nap, de kivált sötétedés után indul be az élet. Minden pincében úgy fogadják a vendéget, mint a joviális fogadósok szokták a régi kalandfilmekben, és olyan finom bort adnak, amilyet – őszintén szólva – még nem ittunk ebben az országban sehol sem. Hála a riolittufa hegyoldalnak és a szőlőnek, az egri medina és melora meggyőzött minket. Végigjártunk vagy 6 pincét, jobbnál jobb borokat kóstolgatva, s az édes nedűt egy kis borkorcsolyával, zsíros-hagymás kenyérrel kísértük a gyomorba meg az agyba. A nap tanulsága: a rossz vinkó részegséget okoz, de az egri termelői bor – ezekben a kiváló hangulatú pincészetekben – semmihez sem hasonlítható, ősi, dionüszoszi mámort. Megjegyzésre érdemes és egyben nevetésre ingerlő látvány volt a Szépasszony-völgy sűrű taxiforgalma. Erre a helyre nem szabad autóval jönni, mert úgysem maradhatsz száraz. S végül még egy döbbenetes érdekesség: találkoztunk egy palack 1947-es évjáratú tokaji aszúval, amelyet 150 ezer forintért kínáltak.

Az est Rohonyi Gábor filmjével zárult az Uránia moziban. A Konyec – Az utolsó csekk a pohárban felejthető magyar tragikomédia egy nyugdíjas házaspárról, akik megelégelik a gázszámlát, és bankrablásba fognak. Érdekes volt látni a Húsz óra egykori Riporterét, a veterán Keres Emilt ebben a szerepben újra, és néhány pillanat tetszetősnek is tűnt a filmben, de összességében csak a bornak köszönhettük nevetésünket. Viszont az egri Uránia mozi jó példa lehetne Veszprémnek: ízléses, asztalokkal gazdagított, profi filmszínház. Igaz, nincsen riválisa, Egerből ugyanis hiányzik a pláza. (Zárójelben jegyzem meg: már épül a külvárosban)

Másnap megnéztük az Eger közelében található Recsket, ahol 1950 és 53’ között kényszermunka-tábor üzemelt, és ahol maga Faludy György is vendégeskedett. Bár a barakkokat az ötvenes években lebontották, a miniatűr Gulág egy részét a rendszerváltás után rekonstruálták, így hát tanulságos múzeum és döbbenetes mementó született. Végül hazafelé felkaptattunk hazánk legmagasabb pontjára, a Kékesre, ahol hó és sítalpak helyett csak lelkes kirándulókkal és pár néma hóágyúval találkoztunk.