A munkanélküliek közel fele több mint egy évig keres állást
Beküldte szerk -
A 2006. szeptembernovemberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 959 ezer, a munkanélkülieké 321 ezer fő volt, ami 7,5%-os munkanélküliségi rátát jelentett.
A 2006. szeptembernovemberi időszakban átlagosan a 1574 éves népesség 55,4%-a, a munkavállalási korúaknak pedig 65,6%-a jelent meg a munkaerőpiacon olvasható a Központi Statisztikai Hivatal közleményében. A vizsgált időszakban 29 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban, így a foglalkoztatotti létszám elérte a 3 millió 959 ezret. A 1574 éves népességen belül a foglalkoztatottak aránya (51,3%) 0,4 százalékponttal meghaladta az egy évvel korábbi szintet. A 1564 éves népességen belül a foglalkoztatottak aránya 57,7% (összehasonlításként 2006 II. negyedévében EU-25: 64,6%, Magyarország: 57,3%), a hazai aktuális nyugdíjkorhatár szerinti hányados pedig elérte a 60,6%-ot.
A munkanélküliek száma a 2006. szeptembernovemberi időszakban 321 ezer, a munkanélküliségi ráta 7,5%; utóbbi 0,3 százalékponttal magasabb az előző év azonos időszaki mutatónál. (Az Eurostat által publikált, harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő októberben: EU-15: 7,1%, EU-25: 7,7%, Magyarország: 7,6%.) A munkanélküliek 21,8%-a a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 1524 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 20,1% volt, ez 0,6 százalékponttal haladja meg az egy évvel ezelőtti értéket.
A munkanélküliek 46,7%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,6 hónapnak felelt meg.