Volt alkalmunk minap együtt tanulni párom ötödikes unokaöccsével. Amikor földrajzból a „Hogyan viselkedjünk kirándulóként a természetben” tananyaghoz értünk, elhatároztam hogy kihasználva a decemberi jó időt, a Gulya-domb – Vilma-puszta – Csatár-hegy háromszögben töltjük a szombat délelőttöt. Lett is természetismeret! Csak máshogy, mint ahogy képzeltük!

A Kőhidat elhagyva néhány méter után balra – ismeretlen eredetű – két-három méteres lyukak látszanak az útról. Több se kell egy 11 éves városi fiúgyereknek! A „Mik ezek?” kérdésre meg sem várva a választ, ott termett az egyik lyuk szájánál, majd egyből hátraarcot vágott. Egy köbméternyi szemét virít a gödör alján, megadva ezzel az alaphangulatot túránkhoz. Addig a lecke tanulságait elevenítettük föl, innentől szótlanul folytattuk, hiszen a „Soha ne szemetelj a természetben!” vastag betűs sorok élő cáfolatával szembesültünk.

A frissen kialakított parkolót – ahonnan, ha minden igaz majdan tanösvény indul – a szokásostól eltérően nem az erdei vendéglő és az állatkert irányába hagytuk el, hanem balra fordulva Vilma-puszta felé vettük az irányt. Nem tértünk le a szánkópálya felé jobbra, sőt a Laczkó-forrás sziklája felé vezető ösvényt is hanyagoltuk, ugyanis ismét egy hatalmas szemétkupac virított a turistajelzéssel (is) díszített fenyő körül. Mindehhez illő zenei aláfestést adott a Hajléktalanváros felől jövő elkeseredett kutyaugatás.

A második lejárónál lévő köbméternyi kupac már fel sem kavart minket, ugyanis látókörbe került a körgyűrűs kijárattól pár méterre található szeméthegy. Itt kényelmesen meg lehet fordulni akár egy teherautóval is, ráadásul nem kell sokat zötykölődni földúton. Ottjártunkkor is egy kopott Lada állt meg és hajtott el közeledtünkre, azonban itt már – márkás cigis dobozok és feltűnően sok pillepalack formájában – speciális szemétre is felfigyelhettünk.

Amint a háromsávos úthoz értünk, felvillant a nyáron oly gyakran itt ácsorgó lányok képe, és egyből azonosítottam a gyanús hulladék funkcióját. Innentől – átkelve a körgyűrűn – már nem is a háztartási szemét és az építési törmelék tucatnyi köbmétere izgatott, hanem hogy mit felelek a Peti részéről esetlegesen fölmerülő „Ez micsoda?” kérdésre, miközben egy használt kotonra mutat? Úgy tűnt, jobban lekötötte egy lézernyomtató doboza, vagy hogy milyen bungit lehetne csinálni a szanaszét heverő műanyag és kartonlapokból. (Később az Ördögsziklánál annak is tanúi voltunk amint az egyik lány fuvar után elszámolt a stricijével.)

Száz méter szemétmentes rész után már kezdtem fellélegezni, amikor a bokros mögött ráleltünk arra a helyre, ahol a lányok a munkájukat végzik. Az aktusoknak az autók adnak helyet, a több tucatnyi használt óvszernek, a gyors törlésre szolgáló papír-zsebkendőknek, a minimális tisztálkodáshoz szükséges – egykor vízzel töltött – palackoknak a kocsik által letaposott rét. Lehetetlen nem észre venni, mégis próbáltuk az öcsi figyelmét a csatár-hegyi kilátó és a Vilma-pusztai antennák felé terelni.

Az persze előfordulhatott, hogy ő közben ötödikes iskolásként arra gondolt, hogy „Na, ezek milyen naivak! Észre sem vették, hogy itt basznak a kurvák!”