Tonnányi alumíniumot vittek volna ki a gyárkapun

Lebukott az a három férfi, akik csütörtök délelőtt az ajkai timföldgyárból kíséreltek meg több mint egy tonna alumíniumot kivinni.

Az illetőkre a biztonsági szolgálat emberei figyeltek fel, ugyanis a gyár területén egyébként jogszerűen álló Mercedes teherautóba nem azt pakolták, amiről előzetesen szó volt: raklapok helyett alumínium tömböket helyezett el a sofőr a raktérben. Ügyködésében segítségére volt a gyár két dolgozója is. A biztonságiak akkor léptek közbe, amikor a fémre már a raklapokat kezdték elhelyezni. Az intézkedést ezek után a rendőrök vették át. A szemle során kiderült: a gyári tolvajok összesen 1334 kg alumíniumot szállítottak volna ki a kapun, amivel csaknem hétszázezer forintos kárt okoztak volna a cégnek. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, és szabadlábon védekezhetnek az ellenük indított büntetőeljárásban – tájékoztatott a rendőrség.

Rovat: