Nehéz helyzetben a megyei intézmények

A Veszprém Megyei Önkormányzat költségvetésének hiánya a jövő esztendőben 852 millió forint a jelenlegi számítások szerint, mondta Lasztovicza Jenő. A megyei közgyűlés elnöke az intézményvezetőknek rendezett értekezleten beszélt a megszorító intézkedések várható következményeiről.

A bemutatkozásnak szánt találkozón a megyei önkormányzat egyre mostohább gazdálkodási körülményeiről, és annak várható következményeiről beszélt a megye elnöke, és alelnökei. A Kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslat szerint a jövő évi pénzügyi lehetőségeket 13 milliárd forinttal csökkentették országosan, hangsúlyozta Lasztovicza Jenő. Hozzátette, a közoktatásra fordítható támogatások is mintegy 10 milliárd forinttal csökkennek.

Fejlesztésre csak pályázati forrásokból lesz lehetőség az intézményeknél, illetve a saját bevételekből. A megyei közgyűlés elnöke kiemelte, a Balatontourist részvényekből származó árbevételt fejlesztési, pályázati célokra kívánja a közgyűlés fordítani.

Pálfy Sándor úgy fogalmazott, olyan gazdasági év előtt állunk, amikor mindenkinek a túlélésre kell gondolni. A megyei közgyűlés alelnöke arra kérte az intézményvezetőket, hogy a vágyait mindenki a lehetőségeihez igazítsa a következő esztendőben. (vpmegye.hu)

Rovat: