5,2 millió forint értékű adomány
Beküldte szerk -
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítvány (AmCham Alapítvány) november 23-án ünnepélyes keretek között összesen 5,2 millió forint értékű készpénz és tárgyi adományt ad át a veszprémi Nagy László Általános Iskola, a szentkirályszabadjai Szent István Király Általános Iskola és a veszprémi Támogat-Lak Alapítvány képviselőinek.
A Polgármesteri Hivatalban az AmCham Alapítvány képviseletében Rajki Zsuzsa és Dr. Bienerth Gusztáv az AmCham elnöke adja át a több mint 5 millió forint értékű pénz- illetve tárgyi adományokat (könyveket, szoftvereket, játékokat, bútorokat, mosógépeket, fénymásolókat, irodaszereket, illatszereket és ágyneműt) a veszprémi Nagy László Általános Iskola, a szentkirályszabadjai Szent István Király Általános Iskola és a veszprémi Támogat-Lak Alapítvány vezetőinek és a programban részt vevő gyermekeknek.
Rajki Zsuzsa az ünnepségen elmondta, hogy az AmCham Alapítvány a jótékonysági adománygyűjtéssel idén olyan programokat támogat, amelyek a hátrányos helyzetben élő gyermekek tehetséggondozását és esélyegyenlőségének javítását segítik elő. Idén összesen 46 iskola és alapítvány nyújtott be pályázatot, amelyek közül öt iskola illetve alapítvány kap támogatást programja megvalósításához.
A veszprémi Nagy László Általános Iskola 88 sajátos nevelési igényű gyermek számára indít tehetséggondozó, felzárkoztató programot a 2006/2007-es tanévben. A kiscsoportos tréningeket alkalmazó programok a művészetekre, idegen nyelv oktatásra, néptáncra és egyéb pszichopedagógiai módszerek alkalmazására helyezik a hangsúlyt.
A szentkirályszabadjai Szent István Király Általános Iskola az Ugródeszka elnevezésű idegen nyelvi tehetséggondozó és felzárkóztató programhoz kap támogatást, amelyben 230 gyermek vesz részt. Az iskola célja a már működő tehetséggondozó-felzárkóztató program továbbfejlesztése, a differenciált nyelvoktatás, az egyéni haladást figyelembe vevő képesség és személyiségfejlesztés és a hagyományőrzés.
A veszprémi Támogat-Lak Alapítvány elsődleges célja, hogy a Veszprém környéki lakásotthonok működését, korszerűsítését támogassa, illetve a tárgyi feltételek javítása mellett a családjukból kiemelt, hátrányos helyzetű gyermekek számára rendszeres szabadidős programokat, sport és kulturális foglalkozásokat szervezzen. Az Alapítvány arra kap támogatást, hogy idén is megszervezze a megyei lakásotthonokban lakó közel 200 gyermek számára a Ki mit tud? vetélkedőt.
Dr. Bienerth Gusztáv, az AmCham elnöke elmondta, hogy az Amerikai Kereskedelmi Kamara tagvállalatai körében meghirdetett felhívásra idén is közel 60 Magyarországon működő cég és magánszemély ajánlott fel adományokat. Idén kiemelkedő adományozók voltak a GE Hungary Zrt Energy Division, a Provident Pénzügyi Zrt. és a Cisco Systems Magyarország. Az AmCham Alapítvány kiemelkedő és példaértékű támogatásának elismeréséül a 2006. évi Nagylelkűségi Díjat az AmCham Alapítvány Kuratóriuma a Pfizer Kft.-nek ítélte.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara jótékonysági tevékenységét folytatva az AmCham Alapítvány különálló szervezetként négy éve működik. Az amerikai kultúrában már hagyománnyal rendelkező társadalmilag felelős üzleti gondolkodásmód magyarországi meghonosításának érdekében szerveződött. Alapvető célkitűzése a társadalmi vagy egészségi helyzetükből adódóan tartósan, vagy váratlan esemény miatt ideiglenesen támogatásra, segítségre szoruló, 16 év alatti gyerekek, illetve az érintetteket ellátó vagy segítő intézmények illetve szervezetek pártfogása, amelybe beletartozik az anyagi és tárgyi eszközökkel való támogatáson kívül az önkéntes kétkezi munka is.