Igen, kiforratlan, igen, lehetne jobb és összeszedettebb is. Az új történelem érettségiről van szó. Kik csinálják, hogyan csinálják, és mi alapján állítják össze a feladatokat? Szidják őket diákok, szidják őket a javító tanárok – és talán, egyelőre, joggal. Hallgattassék most meg a másik fél is, amiből talán kiderül, hogy korántsem olyan egyszerű egy koherens feladatsort összeállítani.

Először pár szó az új, kétszintű érettségiről. Egyik újdonsága mindenképpen az, hogy a mostani matúra egyben egyetemi felvételiül is szolgál; amíg a korábbiakban gyakorlatilag annyi felvételit kellett tenni, ahány helyre a diák jelentkezett, a mostani rendszer szerint egy tárgyból csak egyszer kell vizsgázni. Nyilván sokan vannak ennek ellenzői és támogatói is. Figyelembe véve a hibázás lehetőségét is, a mostani szisztéma kétségtelenül kihegyezett, de könnyebbség is, hogy csak egyetlen vizsgát kell tenni egy adott tárgyból. Cserébe azt akár egy évben akár háromszor is – ez a másik újdonság is egyben. Van vizsgaidőszak január-februárban, májusban és október-novemberben. Kis előrelátással a most tizenkettedikes diák akár már túl is lehet az elsőn, hogy aztán javíthasson, ha úgy gondolja. A harmadik újdonság, hogy lehetőség van választani közép- és emeltszint között is – az igazán fifikás végzős például tehet középszinten vizsgát ősszel, hogy majd megpróbálhassa ugyanazt februárban emelt szinten, amit még mindig javíthat májusban. Vagy hagyja annyiban a dolgot, és készül más tantárgy vizsgáira az év hátra lévő részében.

A történelem érettségiket az Országos Közoktatási Intézet keretein belül 2005 májusa óta működő munkacsoport körülbelül harminc tagja állítja össze. Köztük gyakorló tanárok és főállású oktatási szakértők is megtalálhatók. A nulláról indultak, az első kétszintű vizsga körüli botrány után még nagyobb óvatossággal készítik a feladatokat maximális titoktartás mellett. A cél egy érettségi feladatbank létrehozása, amelyből az egyes vizsgaidőszakok előtt a megfelelő feladatokból állítják majd össze az aktuális vizsgasort. Könnyen kiszámítható, hogy egy évben hány feladatnak kell elkészülnie. Tizenkét tesztfeladat, hat-tíz esszéfeladat, két szint, évente három vizsgaidőszak, három feladatsor (egy éles és két tartalék), vagyis összesen legalább 324 feladat évente. De a cél nem csupán az adott év feladatainak elkészítése, hanem az előredolgozás is, éppen a mondott feladatbank és a nagyobb szelekció miatt.

Egy feladatsoron belül figyelembe kell venni az alábbi kritériumokat. A tizenkét tesztfeladatnak a Kerettantervben meghatározott tizenkét témakört kell lefednie. További kritérium, hogy 50–50 százalékban kell tartalmaznia egyetemes és magyar történelmi tematikájúakat, valamint 50–50 százalékban XIX. század előttieket és azt követőeket – a tizenkét témakör is ennek megfelelően került kialakításra. Ugyancsak meghatározott százalékban kell a jellemző kompetenciáknak (forráshasználat, szaknyelv alkalmazása, tér és idő, eseményeket alakító tényezők feltárása, problémaközpontúság) és dimenzióknak (politika- és eseménytörténet, társadalom- és életmódtörténet, gazdaság- és technikatörténet, valamint eszme- és vallástörténet) érvényesülniük az egyes feladatsorokon belül. Könnyen belátható, hogy mivel az egyes feladatírók ezt nem mindig tudják összhangba hozni, a feladatok összeállítóira még nagyobb felelősség hárul. Az esszéfeladatoknál még bonyolultabb a helyzet. Itt ugyanis egyetlen esszéfeladaton belül kell érvényesíteni a kompetenciák és dimenziók kritériumait ideális esetben. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy emelt- és középszinten is két fajta esszé- (kifejtendő) feladat létezik, eltérő pontozással, vagyis lényegében négy különféle esszétípus létezik.

Egységes a javítókulcs is. Itt az esszéfeladatok javítókulcsainak összeállítása szokta a nagyobb gondot jelenteni. A javítókulcs, sajnos, nem készülhet föl az összes lehetséges válasz megfogalmazására, ez problémát jelent a javítótanároknak és a készítőknek egyaránt. Azt azonban a tanároknak is látniuk kell, hogy az idő előrehaladtával egyre profibb javítókulcsok születnek – remélem –, az első feladatsorok előhozták az összes lehetséges hibát is, és csak az idei érettségiktől érezhető a munkacsoport működése (előredolgozunk, ahogy fentebb más utaltam rá).

Lehet szeretni vagy nem szeretni az új érettségit, de ez is törvényileg szabályozott, megváltoztatni rövidtávon nem lehet, vagyis egyelőre el kell fogadni. Viták természetesen zajlanak a háttérben létéről és lehetséges javításáról, de azt mindenesetre látni kell, hogy a kilencvenes években végzett tanulmányi felmérések alapján nagy a lemaradás a diákok történelmi kompetenciáit illetőleg. Más kérdés, hogy a vizsga-feladatsorok sokszor nem azt mérik, amit a középiskolákban a diákok tanultak vagy nekik tanítottak. Az érettségi rendszerének változtatása valójában a dolgok föntről történő reformálása. Ez nem a legszerencsésebb, de mivel a tárgy oktatásának módszerei – ha vannak egyáltalán! – elavultak, úgy érzem, hogy a tanárok változtatásra való rákényszerítése is egyben. Ehhez jelenthet segítséget a munkacsoporttal párhuzamosan futó, fejlesztő feladatokat gyártó projekt, amely a tevékenykedtetésre ösztönöz – hasonlóan a nyelvoktatás módszereihez. Ott úgy tűnik, beválik a dolog, és a tudományos mérések és kutatások is ezt látszanak igazolni. Nem véletlen, hogy a történelem metodika hosszú idő után most rendelkezik ismét doktori fokozatú szakemberrel.