Európai falvak képviselői tanácskoznak Tihanyban
Beküldte szerk -
Valamennyi uniós tagállam, valamint Románia és Bulgária képviselőinek részvételével tartanak konferenciát Tihanyban európai vidékfejlesztők és állami tisztségviselők. A november 13-17. között zajló nemzetközi konferencia témája a vidéki közösségek ösztönzését célzó LEADER program.
A megnyitón José Manuel Sousa Uva, az Európai Bizottság vidékfejlesztési programokért felelős igazgatója, valamint Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára köszöntötte a konferencián résztvevő 320 vidékfejlesztési szakembert. Ficsor Ádám kiemelte: Magyarország számára komoly elismerés, hogy a LEADER brüsszeli központja hazánkat választotta a konferencia színhelyéül.
A LEADER program egyszerre laboratórium, agytröszt és inkubátor. Magyarországon korábban még nem volt példa arra, hogy helyben szerveződő, önkormányzatokból, civil szervezetekből és vállalkozókból álló akciócsoportok pályázhassanak helyi vidékfejlesztési terveik megvalósítására. A LEADER első fordulójában 2006 tavaszán a 186 pályázat közül hetven akciócsoport vidékfejlesztési terve nyert egyenként 90-100 millió forintos támogatást. A szeptemberben zárult második fordulóban az akciócsoportok gesztorszervezeteinek helyi pályázatokat kellett kiírni a tervek megvalósítására.
A LEADER bonyolult eljárásrendszere ellenére az egyik legsikeresebb uniós pályázat volt az elmúlt évben, és Magyarországon az új tagállamok közül kiemelkedő színvonalú helyi vidékfejlesztési tervek születtek. A kormányzat szándéka szerint 2007 és 2013 között az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap Magyarországon felhasználható forrásaiból az unió új tagállamai számára kötelezően előírt 2,5% helyett több mint duplája, 5,5% jut majd a LEADER-re. (A jelenlegi pályázati körben 960 település részesülhet majd LEADER-forrásokból, és több mint másfél millió vidéki lakos életfeltételei és lehetőségei javulhatnak.)
A tihanyi rendezvény lehetőséget biztosít a LEADER tengely megvalósítását célzó innovatív stratégiák megismerésére, új projektek és nemzetközi együttműködések kialakítására is.