Eddig, ha tehettem, tartózkodtam az operettől, mert olyan műfajnak tűnik, amit kevés rendező tud az unalomig ismert klisék nélkül színpadra vinni. S mert azt gondolom, nehéz átlépni a magyarországi operettjátszás berögzült hagyományait, a Petőfi Színház Három a kislány című daljátékának apropóján kérdeztem a rendezőt, Harangi Máriát arról, milyen elképzelése van a műfaj ma érvényes előadásának lehetőségeiről.

Harangi Mária: – A Három a kislányt nem tartom igazi operettnek. Ez daljáték. Az operettnek egyszerű és jól ismert műfaji követelményei vannak, melyeknek a Három a kislány nem teljesen felel meg. Egy operetthez kell primadonna, bonviván, táncos komikus, szubrett, ebben a darabban pedig egyik figurát sem lehet pontosan megfeleltetni ezeknek a szerepköröknek. Nem a főhős, Schubert, a bonviván, hanem inkább a barátja, Schober, Schubert viszont táncos komikusnak sem mondható igazán, és ugyanígy van ez a női szerepekkel is: a határok nem tiszták Grisi és Médi, azaz a primadonna és a szubrett között. A történetfűzés és a végkifejlet sem tipikusan operetti a Három a kislányban. A főhős és a főhősnő a darab végén nem lesznek egymáséi, és ez meglehetősen furcsa befejezés az operettvilágban.

Index: – Kétféle operett-előadással találkoztam: könnyű és habos játékkal, valamint olyan előadással, mely ironizál saját műfajának abszurditása felett. Neked melyik út szimpatikusabb?

HM: – Az operettjátszásra Magyarországon egyfelől valóban az a felfogás a jellemző, ahol a külsőség dominál. Ezt a fajta stílust nem kedvelem. Az ilyen operett ízlésbeli kérdéseket és érzékenységeket érint, és ahol a kiállítás jellege a fontos, ott a darab lényegéhez nem tesznek hozzá semmit. Én ezzel szemben azt a fajta operettet szeretem, ami komolyan veszi a darab történéseit, a benne szereplő figurák emberi oldalát próbálja megfogni, és nem mellesleg abszolút profin kezeli a műfajt, és maximálisan betartja annak követelményeit. Ezért szeretem nagyon Mohácsi János kilencvenes évekbeli Csárdáskirálynőjét vagy Mágnás Miskáját. És van még egy dolog, ami miatt Mohácsi nagyon jó ebben a műfajban: tudja, hogy az operettnek mindig az adott pillanatban kell érvényesnek lennie, az adott pillanathoz kell szólnia. Ezt is nevezhetjük műfaji követelménynek.

Index: – Operett és aktualitás – ez furcsán hangzó párosítás.

HM: – A darab születésének korára vonatkozó szatíra, társadalomkritika, politikum minden operettben van, de a műfajnak nem az a dolga, hogy mindezekről historikusan beszéljen. Az operett vigaszt nyújt, átemel a hétköznapokból egy álomvilágba, de azt sem szabad elfelejtenünk, hogy 1916-ban, az I. világháború alatt Kálmán Imréék Csárdáskirálynője annak a kornak a szörnyűségei közül akarta kiemelni a nézőt. Ha ma vesszük elő azt a darabot, számolnunk kell azzal, hogy más helyzetben lévő emberek ülnek majd a nézőtéren, így némiképp hozzájuk kell igazítani az előadást. Ez semmiképpen nem a darab modernizálását, erőszakos aktualizálását jelenti. Azt kell megvizsgálni, hogy a szerelmi történetet mennyire veszi körül a keletkezés idejének politikuma, problémái, s hogyan lehet olyanná tenni a darabot, hogy a mi nézőink mindennapjaira is reflektáljon.

Index: – A Három a kislány esetében ez hogy működött? Hogyan lehet közelíteni a nézőhöz a 19. század eleji világot?

HM: – A Három a kislány nehéz eset. Bertének – a daljáték összeállítójának – az volt a célja, hogy népszerűsítse Schubert zenéjét. Könnyed, szórakoztató módon tanítsa az „egyszerű népet”, hogy Schubert muzsikáját ne csak a magasabb társadalmi réteg képzett tagjai szeressék és ismerjék. Berté fogta a legismertebb Schubert-dalokat, áthangszerelte őket „operettesre”, íratott hozzájuk szöveget, s így elkészült egy kvázi életrajzi történet, ami Schubertről szól. Ám mivel a színpadon a zeneszerző Schubert jelenik meg – az ő valóban létezett barátai társaságában –, nem nagyon lehet elszakadni az adott kor miliőjétől. Meg kell maradni az 1820-as évek Bécsének világánál. A fontos kérdés számomra az volt, hogy sikerül-e úgy mesélni Schubertről, hogy ne legyünk bugyuták, leegyszerűsítők, prűdek.

Index: – Milyen alak lett Schubertből ebben az előadásban?

HM: – Schubert életútja és szerelmi élete bonyolult és tragikus. Nem nagyon szeretik emlegetni, hogy meglehetősen fiatalon kapott szifiliszt, vagy hogy hastífuszban halt meg. Sokan inkább szépítik a dolgokat vele kapcsolatban: olvastam olyan népszerűsítő könyvet is róla, mely szerint tüdővészben halálozott el szegény, ami ugyan romantikusabban hangzik, de nem felel meg a valóságnak. Persze a daljáték és az operett könnyed világa nem viseli el a véresen komoly igazságokat, de ha az ember szeretne őszintén mesélni erről az emberről, ha szeretné hitelesen színpadra állítani Schubert alakját, akkor mégiscsak be kell vonni ebbe a könnyed történetbe a tragikus dimenziókat is.

Index: – Hogy lehet ezt behozni egy operett világába?

HM: – Amikor a Három a kislányt átírtuk a díszlettervezővel, Romvári Gergővel, úgy éreztük, a munkában az a fajta humor lehet a vezérfonal, amellyel Rejtő Jenő operál. Rejtő poénjain felszabadultan tudunk kacagni, de ha az ember belegondol, min nevet, összefacsarodik a szíve.

Index: – A Három a kislányt nem tűzték műsorra túl sokat a színházak. Mi ennek az oka?

A Három a kislány műsoron volt az Operaházban is, de nyilván nem a történet miatt, hanem a Schubert-rajongó közönség kedvéért. A nézők, cserébe azért, hogy az Operában hallgathatják kedves zenéjüket, képesek voltak felülemelkedni a történet blődségén. Én ezt a hozzáállást nem érzem magaménak. Úgy gondolom, két igényt kell kiszolgálnunk. Egyfelől fel kell rakni a színpadra egy hiteles és átélhető történetet, másfelől pedig igényesen kell megszólaltatni Schubert zenéjét.

Index: – A veszprémi sem egy olyan színház, amelyben maradéktalanul kiosztható lenne a darab. Az előadásban Gál Gabi, Cecilia Lloyd, Derzsi György, Domoszlai Sándor és Szécsi Máté vendégként énekelnek.

HM: – Schubert, Schober, a három kislány közül Médi, valamint a darabbéli primadonna, Grisi zeneileg olyan nehézségű szerepek, hogy nem tudtuk őket a veszprémi társulat színészeinek adni. Ugyanakkor nagyon örülök annak, hogy a csapat mégis egységes zenei élményt tud nyújtani. Nem érzem, hogy az operaénekesek mellett háttérbe szorulnának az itteni színészek, akik megjegyzem, színészileg igencsak emelik az előadás színvonalát, és zeneileg is a maximumot nyújtják. Lázár Zsigmond – a színház zenei vezetője – teljes szimfonikus zenekarról tizennégy fős kamarazenekarra hangszerelte át a zenei anyagot. Az ő munkája és a kibővített Mendelssohn Kamarazenekar játéka szintén nagy erénye az előadásnak.

Index: – Az tehát a helyzet, hogy egy nem túl szerencsés alapanyagból a csapat munkája hozott létre jó előadást?

HM: – Ahhoz, hogy a színpadon életteli figurák mozogjanak, hogy az összefércelt eredetiből átszabott történet működni tudjon, nagyon nagy szükség volt a közös munkára. Zenés rendező osztályba jártam a főiskolán, ahol Szinetár Miklós mindig azt mondta nekünk: „Az a szerencsétek, hogy az esetek többségében remekművekkel lesz dolgotok.” A Három a kislány esetében nem ez a helyzet. Ha egy zenés darab rossz, ami az operettek esetében gyakran előfordul, akkor keményen kell küzdeni a jó előadásért; és nem csak a rendezőnek. Itt is ez történt. A társulatnak is bele kellett tennie saját kreativitását, mert csak így lehetett a történet kerek egész.

Kapcsolódó oldal:itt