Lelakott színészház
Beküldte szerk -
Nincs pénz a színészház felújítására, pedig omlik a vakolat, elhasználódtak a bútorok, a vízvezetékek, gyakori a csőrepedés.
A veszprémi színészházat 23 éve adták át, ráférne már a tatarozás. Az épület felújítása pénzhiány miatt azonban késik. Az ingatlan a belváros szívében van, mondhatni luxusövezetben. Az önkormányzat eszerint állapította meg a lakbért, amely havonta négyzetméterenként 237 forint.
Az épületben 36 lakás van. Egy 35 négyzetméteres szoba bérleti díja rezsivel együtt mintegy 25 ezer forint. A Petőfi Színház a bevételből tartja fenn az épületben lakók közös helyiségeit és a játékszín működtetési költségeit is így fedezik. Bútorcsere csak akkor van a színészházban, ha a színészek maguknak vesznek ágyakat, székeket, és az ott élők igyekeznek megoldani a belső festéseket is. A lakások kevés kivételtől eltekintve egyre lelakottabbá válnak, az épületgépészeti elemek elhasználódása miatt többször volt csőtörés a házban. Becslések szerint legalább 100 millió forintot kellene az ingatlan felújítására költeni.
Nincs jobb helyzetben az ország többi színháza sem. Szegeden három ingatlanban lakhatnak a teátrumban dolgozó vagy vendégeskedő művészek. Ezek az épületek és a szobák is már komolyabb felújításra szorulnának. Akadt olyan szoba is, amelyet élet- veszélyessé nyilvánítottak. Több millió forintot kellene költeni a tatarozásra, de erre nincs pénze a szegedi intézménynek sem. Mint megtudtuk, ott egy 20 négyzetméteres belvárosi színészházi szoba bérleti díja rezsiköltség nélkül nyolcezer forint.
Zalagerszegen 1983-ban adták át a színészházat, az épület városi tulajdonban van, egy gazdasági társaság foglalkozik a működtetéssel. A zalai megyeszékhelyen egy 38 négyzetméteres garzon átlagos bérleti díja villany-, víz-, fűtésszámlával együtt 18-20 ezer forint között mozog. Az ingatlanon egy teljes nyílászárócserén kívül nagyobb felújítást az elmúlt 23 esztendőben nem végeztek. A teátrum jelenlegi nehéz anyagi helyzetében valószínűleg a felújításra ott is várni kell még egy ideig. (napló)