Dragon Európa-bajnokság a Balatonon
Beküldte szerk -
Pozitív fogadtatásra talált a Magyar Dragon Szövetség pályázata: a Nemzetközi Dragon Szövetség (IDA) londoni közgyűlése bizalmat szavazott a Balatonnak a 2010-es Európa-bajnokság megszervezéséhez.
A bemutatott film és prezentáció meggyőzte a küldötteket, akik ellenvélemény nélkül, egyöntetűen támogatták, hogy a négy év múlva rendezendő kontinensviadalra a Balatonon kerüljön sor.
2010-ben tehát egy újabb rangos nemzetközi vitorlás versenynek ad otthont a Balaton. Olimpiai bajnokok, világbajnokok, királyok és hercegek érkeznek majd hazánkba, hiszen a vitorlázás Rolls-Royce-ának tartott Dragon osztályban vitorlázik a sportág több olimpiai bajnoka, és többek között a spanyol király valamint a dán koronaherceg is.
A Magyar Dragon Szövetség (MDSZ) vezetői, és az Európa-bajnoki pályázat előkészítő bizottságának tagjai büszkék arra, hogy a prezentáció elsöprő sikert aratott Londonban, és a küldöttek ellenszavazat nélkül tették le voksukat a Balaton mellett. A Magyar Dragon Szövetség már idén elkezdi a 2010-es esemény előkészítését, és az elkövetkezendő években is mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európa-bajnokság méltó legyen az eddigi hazai világversenyeken megszokott színvonalhoz.
"Büszkék vagyunk arra, hogy pozitívan értékelték pályázatunkat Londonban. A Magyar Dragon Szövetség az egész magyar vitorlássport újabb sikerének tartja az Európa-bajnokság rendezésének lehetőségét és biztosak vagyunk abban, hogy a kontinensviadal előkészületei és megvalósítása újabb lökést adnak majd a sportágnak. Ez a sportdiplomáciai siker azt bizonyítja, hogy a magyar vitorlázás jó úton jár." - mondta a közgyűlés után Náray Vilmos, a Magyar Dragon Szövetség titkára. (sportfórum)