Nem maradt titokban a műtrágyalopás
Beküldte szerk -
A főnöke kárára adott kedvezményes vásárlási lehetőséget egy gazdálkodónak egy papkeszi férfi. A harmincas éveiben járó illető a peremartoni műtrágyát forgalmazó munkáltatóját károsította meg.
Az illető megegyezett egy környékbeli ismerősével, hogy a mázsánkénti négyezer forint helyett kétezer-ötszáz forintért szerez neki 2,8 tonna műtrágyát. Az akcióba bevonta a cég portását is, akinek húszezer forintot fizetett azért, hogy mindenszentek délutánján behajthasson a telephelyre testvérével, ahonnan utánfutós autóval hozták el az árut. A rendőrség előtt nem maradt titokban az ügy. A várpalotai bűnügyesek már csütörtökön délelőtt előállították az akcióval 50 ezer forint tiszta hasznot zsebre vágó alkalmazottat és a portást, akiket őrizetbe is vettek. Az orgazda és a tolvaj társa szabadlábon védekezhet áll a megyei kapitányság sajtóközleményében.