Kevés eső, sok napsütés, ajándék október
Beküldte szerk -
Folytatódott az ajándékba kapott kellemes őszi idő októberben is. Bár a hónap közepén megjelentek az első fagyok, a hőmérséklet maximum átlaga 18,1°C lett. Kevesebb eső esett, mint egy hónappal korábban.
Ott folytatta az időjárás októberben, ahol szeptemberben befejezte, az enyhe reggeleket kellemesen meleg nappalok követték, sok-sok napsütéssel, csapadék nélkül. Harmadikán volt a legmelegebb, ekkor a hőmérő higanyszála délután meghaladta a 25°C-ot. Kilencedikétől bár hűvösebbre fordultak a hajnalok, napközben továbbra is 20°C körüli értékeket mért a Veszprémi Amatőr Meteorológusok Egyesülete által üzemeltetett mérőberendezés. 17-e környékén hűvösebb levegő érkezett fölénk, így néhány fagyos reggelt kellett átélniük a korán kelőknek, majd ismét enyhébb légtömegek határozták meg időjárásunkat. A hónap 24. napjától állandósulni látszott a nyugatias áramlás, amivel frontok érkeztek fölénk, meghozva a sokak által várt csapadékot, hiszen eddig a napig mindössze 1 mm eső hullott, októberben végül 30 mm csapadék esett a földekre 11 mm-rel kevesebb, mint a száraznak titulált szeptemberben.
A hónap végén fokozatos lehűlés vette kezdetét, aminek eredményeképpen november elején várhatóan megjelennek az első hópihék, átmenetileg téliesre fordul az idő. A hólapátot azonban még nem kell elővenni, hiszen hétfőtől (6-a) ismét enyhébb levegő érkezik fölénk, később az évszaknak megfelelő időjárásra számíthatunk.
A VMeteo.hu előrejelzése szerint pénteken a gyakran megnövekvő felhőzetből többször kialakul majd havazás, hózápor. Télies útiszonyokra kell felkészülni, de jelentős mennyiségű csapadék nem várható. A Bakonyban egy-egy heves hózápor idején a látotávolság 50-100 méterre is lecsökkenhet. Szombaton melegfront érkezik, eleinte gyenge haazással, majd havas eső, eső valószínű.
Kapcsolódó oldal: www.vmeteo.hu