EcoDesign szeminárium

Igen értékes három napot nyertek azok a hallgatók, akik részt vettek a Darmstadti Műszaki Egyetem által a Géptan és az Alkalmazott Gépészet tanszékekkel való együttműködés keretében szervezett speciális szemináriumon.

A fenti címben jelzett Eco-Design téma nem csak gépészhallgatókat vonzott – a szervezésnek is köszönhetően –, szép számmal vettek részt az interaktív rendezvényen vegyész, környezetmérnök, műszaki-menedzser és közgazdászhallgatók is. Több mint 60 résztvevő használta ki a nem túl gyakran adódó szakmai, újszerű és nyelvi megmérettetést is jelentő képzést. A cím és a tartalom magyarul Környezetbarát Termékfejlesztés elnevezéssel fejezhető talán ki legjobban.

A rendezvényt dr. Horváth Ottó dékán nyitotta meg. Köszöntő szavaiból a hallgatóság értesülhetett arról, hogy a négy fős csapat vezetője Prof. Herbert Birkhofer a Pannon Egyetem tiszteletbeli doktora.

Az első délelőtt előadásokkal és a délutáni gyakorlat előkészítésével telt el, végig angol nyelven. Ebéd után a hallgatók négy csoportban, külön termekben dolgozták fel a kiadott feladatot. A második nap rövidebb előadással kezdődött, és ismét csoportos munkával folytatódott, az utolsó csoportos feladatokat pedig pontozták is: egy falevél-porszívó fejlesztésére kellett javaslatot kidolgozni gazdaságosság és újszerű technikai megoldások szem előtt tartásával. A résztvevők egyöntetűen hasznosnak találták a három napot, többek között újfajta tervezési szemléletekkel is találkozhattak.

Rovat: