Családi kedvencünk a Medve. Nővérem kezdte gyűjteni az Old Teddyket, aztán kettőnél átadta a Gyűjteményt. Azóta már hatvanan vagyunk. Szépek, sznobok, tépettek és lyukasok, öregek és fiatalok, gyári és házimacik vegyesen. A Szenátusba bekerülni kiváltság, külön polc, külön bánásmód. Öcsémet egyöntetűen mindenki Teddyzi, édesapám egyszerűen: Maci.

Habár medve-kultuszban élek, Horvátországban, Szlovákiában és bárhol, ahol „Vigyázat medve” tábla virít, alapjáratban rettegek. Félek az erdőben, szurdokban, hegytetőn, mindenhol, ahol csend és emberhiány van. Félek, hogy egyszer csak ott áll előttem. De erre még nem került sor. Így általában a rettegésbe édes vágy keveredik egy gombolyag fül, egy negyed mancs után. Ambivalens érzés.

Megéri rászánni pár percet arra, hogy jobban megismerjük ezeket a főleg plüssipari „alapanyagnak” kikiáltott „békebeli” szőrpamacsokat! Rajta hát, tartsanak velem!

Ha a medvék családjának – az amerikanizált Micimackót felejtsük most el – a „legjét” kellene megneveznem, egyértelműen a barnamedvét jelölném meg. Hiszen ez a faj tudhatja magáénak „a legpopulárisabb”, „a legelterjedtebb” és az „egyik legalkalmazkodóbb” kategória trófeáját. Egykoron szinte a földgömb egész északi részét belakta, de „nagyszerűen” gondoskodtunk róla, hogy a legtöbb helyről eltűnjön, kipusztuljon. (Hazánkban utoljára 1983-ban regisztráltak pár kóborló példányt a Börzsönyben.) Mit volt mit tennie szegény maciknak a térhódító embertömeggel szemben: alkalmazkodtak. Rendkívül változatos helyeken lettek képesek megélni, a félsivatagokban éppúgy, mint a magashegységekben vagy a tundrán. Ha valaki testközelből szeretne találkozni vele, akkor Európában a legeldugottabb területeket keresse fel! Tudom ajánlani a Pireneusokat, az Olasz-Alpokat vagy Szlovákia hegyeit. A „vastagbukszásoknak” pedig a Himaláját vagy Alaszkát! Esetleg Mexikót. (Természetesen a nagy alkalmazkodásnak meg is lett az eredménye, az alkalmazkodó alfajok rendkívül változatos képet mutatnak, mind testfelépítésben, mind nagyságban vagy viselkedésben.)

Az „emberevős medvés filmek” némi rossz fényt vetnek az amúgy mindenevő macikra, akik főleg bogyókat, hajtásokat, kis növényi „ezt meg azt”, némi dögöt, rovart, kisebb állatokat tömnek bendőikbe. Az egész medve-reggelt és estet kitölti a kaja utáni kutatás, kotorászás, áskálódás (a nappalt meg a szunya). Nagy élvezettel ássák ki az üreglakókat, egereket, mormotákat. És nem kegyelmeznek. Természetesen nem feledkezhetünk meg, a medvékhez társított „mézről” sem. (Kinek ne jutna most eszébe a kicsit abszurd műanyagmacis mézesflakon, ami skalpolás után használható…) Egyébként a medve szavunkat a szlávoktól vettük kölcsön, és „mézevőt” jelent.

Ha már a medve-legek emlegetve lettek: a grizzly vadászik például a leggyakrabban. Jávorszarvasra vagy fekete medvére (!) egyaránt. De a vadászat mellett a horgászat is kedves szórakozás az észek-amerikai medvekörökben. Ki ne látott volna már bájos képeket a lazac után kapkodó, elázott szőrcsomókról! Érdekes, hogy az alapjában magányos macik ilyenkor zokszó nélkül csoportosulnak árral szemben egy jó kis „lazac-hajkurászásra”. Családi teamek állnak fel, élükön természetesen a legerősebb hímmel. Itt az „evős” résznél meg kell említenem egy emberi fülnek nem kellemes tényt: bizony-bizony a kannibalizmus is előfordul olykor a barnamedvééknél. Az idősebb hímek néha túlontúl elragadtatják magukat…

És ha medve, akkor téli álom – ami voltaképpen egy nyugalmi időszak, odúval és némi alommal. Elsősorban nagy kövek vagy nagyobb fák gyökerei közé készül el a maci-vacok, no és persze barlangokban. Télen – a közhiedelemmel ellentétben – nem hibernálódnak, mint egyes rágcsálók. Néha teljesen maguknál vannak, viszont a zsírrétegük alaposan megcsappan, akár több 100 kg-ot is fogyhatnak! Élet-halál kérdése pontosan ezért náluk is a tudatos táplálkozás. Csak egy kicsit másképp, mint a nőknél: ősszel hízás sok-sok zsírforrással, tavasszal regenerálódás.

Mindenki kedvencei a bocsok – a májusi, júniusi nász produktumai télen, akár hiszik akár nem, csupaszon és vakon 3–6 dkg-mal jönnek a világra, csoportosan (3–6 bocsi egyszerre). A téli hónapokban erősen edzenek – alszanak – arra, hogy 4 hónap múlva elhagyják a téli vackot. Testileg nem tétlenkednek, 3 hónapos korukra a 15, 6 hónap elteltével pedig a 25 kg-ot verik. A medvetejre 18–30 hónapos korukig tartják fenn igényüket. De az ötödik hónap eltelte után már nem egyeduralkodó étrendjükben a fehér nedű.

A kismackók legalább két (általában 3–4) tavaszt élnek meg együtt anyjukkal, aki kitartóan próbálja őket az Életre nevelni. Így nem csoda, ha a medvék közül az anyák a legagresszívabbak, minden vélt és valós betolakodóval szemben. Az önfeláldozó anyák csak akkor lesznek újra fogamzóképesek, ha bocsaik elválnak tőlük, vagy rosszabb esetben elpusztulnak (esetleg pont az apjuk által). És akkor vissza is kanyarodtunk a medve-kannibalizmus jelenségéhez.

És ne feledjük a medvék titokzatos őserejét sem, amellyel számtalan nép tiszteletét vívták ki. (Pl: a vogulok felsőbbrendű lénynek tartották a medvéket, a finnek még a Kalevalába is szerepeltetik), és amelynek köszönhetően csillagképet is neveztek el róluk (Kis medve, Nagy medve). No, és persze a maciknak köszönhetjük számtalan sztárunkat is! Gondoljunk csak Vackorra, a TV Macira, a Mackótestvérre, no jó, Micimackóra is (plusz a sajtra)!

Egyszóval: Mackókra mindig szükség van…