Dua, a félénk tigris
Beküldte szerk -
Az új helyre való költözés minden élőlényt megvisel, az állatokat eltérő mértékben viseli meg az új környezet.
A majmok például hamar belakják és megszokják új kifutójukat, míg a magányosan élő nagyragadozóknál hosszú napoknak, sőt, heteknek kell eltelni ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat. Nemi és egyedi különbségek is megfigyelhetők, például sok esetben a nőstények szoktak a bátrabbak lenni.
Dua, a szeptemberben érkezett csúcsragadozó sem bátrabb, mint hasonló méretű és fegyverzetű társai. Így a másfél éves szumátrai tigris hím külső kifutóba való kiszoktatása nem ígérkezett egy-két napos feladatnak. Persze, türelmesnek kell lenni, és mindent meg kell tenni ahhoz, hogy az állat biztonságban érezze magát.
Dua két héttel ezelőtt tette meg első lépéseit a külső kifutóban, de miután találkozott a villanypásztorral, gyorsan úgy döntött, belül még biztonságosabb. Azonban napról napra egyre bátrabbá válik, egyre több időt tölt kinn a szabad ég alatt. Egyelőre felváltva használja a külső kifutót az idős, szaporodni már nem fogó szibériai tigris nősténnyel, így a látogatók minden másnap láthatják Duát. Rendszerint a ház ajtajában fekszik, amelyet a biztonságérzetének fokozása érdekében nyitva hagyunk napközben is. Remélhetően 2-3 héten belül összeereszthetjük a tigriseket, illetve Dua is biztonságban fogja érezni magát a tavaly felépített új tigriskifutóban. (Endrédi Lajos, Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark)