Imre Frigyesné Pálinkás Vera a Lovassy László Gimnázium magyar-történelem szakos tanára, harmincegy éve a tantestület tagja. A rendszerváltás után két önkormányzati ciklusban is az MDF képviselője volt, négy éven keresztül vezette a városi oktatási bizottságot. A tanárnő civil közéleti tevékenysége is jelentős, hiszen ő a Brusznyai Alapítvány kuratóriumának elnöke. Őt kérdeztük meg Veszprémről, a pedagógusi hivatásról, terveiről…

Index: – Eddig elsősorban a pedagógus létről beszélgettünk, de a rendszerváltás után Ön közéleti szerepet is vállalt a város életében. Ez ekkor kezdődött, vagy ennek már korábban is volt bármilyen megnyilvánulása?

Imre Frigyesné: – A város életében korábban semmilyen aktív közéleti szerepet nem vállaltam, a Lovassyban voltam tanár, és ’78-tól kezdődően 25 éven át a magyar munkaközösséget is vezettem – ez nekem a család mellett, a három gyerek mellett adott elegendő feladatot. De a rendszerváltoztatáskor úgy gondoltam, hogy a demokratizálódás szellemében az oktatás területén kellene feltétlenül valamifajta közösséget teremteni a városban. Már ’90-ben elkezdtem politizálni a Magyar Demokrata Fórumban, de nem gondoltam, hogy bármelyik párthoz is kötni kellene az oktatás ügyével való foglalkozást, mert úgy hiszem, a pártoknak ebben az ügyben meg kellene egyezniük. A külpolitika és az oktatás területén a pártoskodást – tehát a pártpolitikai alapon történő bármilyen szervezeti problémamegoldást – nem tartottam volna helyesnek.

Ezért ekkor megszerveztem a városi Pedagógus Kamarát, ami működött is három évig – úgy gondolom, nagyon jól. Több mint százhúsz taggal sikerült az összes oktatási intézmény igazgatóját is bevonni, és nagyon érdekes tapasztalataink voltak. Például az iskolák költségvetésének elkészítésekor azt tapasztalta az ember, hogy micsoda különbség van az anyagiakkal való ellátottságban az iskolák között, ami nyilván a működést is befolyásolja. Sosem fogom elfelejteni, hogy itt, a Lovassyban az igazgatókkal együtt ültünk körül egy asztalt, és akkor látták először egy másik intézmény költségvetését, főszámait…

Nagyon sok aktuális kérdésben – például az iskolaszerkezet átalakításával kapcsolatban –fogalmaztunk meg javaslatokat. Az Ipari Szakközépiskola volt korábban a Vegyipari: dobta ki magából a rengeteg potenciális munkanélkülit, mert Veszprém megyében leépült a vegyipar. Akkor megszületett a javaslat, hogy ott profilt kellene váltani; aztán a 9–10. évfolyamok szervezése is akkor volt aktuális, mert volt egy demográfiai hullám (bár ez nem volt igazi „hullám” a korábbihoz képest). Hogy a gyerekek ne kerüljenek az utcára, a 9. és 10. évfolyamon szakképzés-jellegű osztályokat javasoltunk indítani, tehát egészen konkrét elképzeléseink voltak. Ezeket előterjesztettük az önkormányzat oktatási bizottsága elé, de nem fogadták a munkánkat olyan „lelkesen”, és úgy éreztem, hogy az érdekérvényesítésnek ez a formája, a civil társadalmi megoldás még nem működik. Akkor határoztam el, hogy elkezdek politizálni városi szinten.

Gondolkodtam, mert jöttek innen-onnan-amonnan felkérések magasabb szintű feladatvállalásra, de én nagyon röghöz kötött vagyok, nem is vezetek autót, és nem tudtam elképzelni, hogy ingázó életet éljek. Akkor aztán a Demokrata Fórum képviseletében indultam a választáson, és két ciklusban képviselőként dolgoztam. Jobboldali pártok összefogása nyomán az első alkalommal listán kerültem be a képviselőtestületbe, a második ciklusban pedig egyéni jelöltként is sikerrel mérettem meg magam. Négy évig az oktatási bizottság elnökeként dolgoztam, és ez a munkám váltott ki egyértelmű reakciót. A gyermeklétszám időközben Veszprém iskoláiban drasztikusan csökkent, és ez volt az egyetlen ciklus, amikor a szerkezet terén igazán komoly dolgok történtek. Soha nem azt méricskéltem, hogy a következő választás során rám fognak-e szavazni a pedagógusok, hanem azt tettem, amit az erkölcsi elveim diktáltak, és ma is vállalom ezeket a döntéseket.

Amikor átvilágította egy cég az oktatási rendszert, és azt javasolták, két általános iskolát vonjunk ki a forgalomból, amiből az egyiknek a Kossuth Lajos Általános Iskolát javasolták, voltak ennek az elképzelésnek támogatói. Annak a bebizonyításához keményen kellett a gazdasági lobbival ütközni, hogy a Kossuth iskola nem pusztán egy épület, hanem száz év, ami emberek százait, ezreit köti ehhez az épülethez. Az én fejemben soha nem merült fel a Kossuth iskola megszüntetése, így ebben a kényszerű helyzetben nagy nehezen azt találtam ki, hogy vonjunk össze két lakótelepi iskolát úgy, hogy mind a két „műhely” maradjon meg, tehát a pedagógiai értékeket őrizzük meg. Ez óriási vihart kavart, holott racionálisan mindenki elfogadta, hogy ha felére csökken a lakótelepen a gyereklétszám, akkor nincs szükség ott már négy iskolára, elég három is. Ezt aztán én végig is csináltam, kaptam érte hideget-meleget.

Elég sok vihart kavart az én működésem, de az elmúlt négy év alatt volt időm ezt végiggondolni, és ma már ez az iskola – a Deák – szépen, rendben működik, úgy, ahogy kell. Mára valóban megnyugodtak a kedélyek. Ezekhez a döntésekhez bátorság kellett. Igaz, hogy jöttek a névtelen levelek, hogy tönkretettem Veszprém oktatási rendszerét, hogy jobb lesz, ha eltakarodom, és megnézhetem magam a következő választásnál… Nyilvánvaló, hogy dolgoztak is ezek az erők, és ez is közrejátszhatott abban, hogy 2002-ben néhány szavazattal az MSZP-SZDSZ jelölt jobb eredményt ért el, mint én.

Nem is akartam mindenáron bent lenni az önkormányzatban. Egyszer már bejutottam listáról, és úgy gondoltam, hogy ez akkor gesztus volt az MDF részéről, és így legalább lesz négy szép, nyugodt évem, amikor élvezhetem a tanítást. Szóval az élet kiegyenlíti a dolgokat.

Index: – Ennek az aktív politikai időszaknak a vége a közéleti szerepvállalásának is véget vetett, vagy azért a civil szférában továbbra is tevékenykedett, tevékenykedik?

IF: – A Pedagógus Kamara sajnos elsorvadt, meg is szüntettük. Azt tapasztalom, hogy ha nincs egy ember legalább, aki időt és fáradságot nem kímélve egy civil szervezet életben tartása és működtetése érdekében dolgozik, akkor annak vége – és ebben az esetben ilyen személy nem akadt.

Az elmúlt négy évben ha nem is képviselőként, de politizáltam tovább az MDF színeiben (elég hűséges természetű vagyok). Annak a mérsékelt és főleg városi ügyekben együttműködésre törekvő politikai gyakorlatnak vagyok a híve, amit én magam is képviseltem és megvalósítottam. Az esetek többségében az ügyeket vizsgáltuk meg és nem azt, hogy ki terjeszti be, MDF-es, SZDSZ-es, stb. Volt persze néhány politikai jellegű szavazás is, például a többségnek kell vállalnia a költségvetés elfogadtatását, és a végrehajtásának a felelősségét. Ez nagyban is így van, meg kicsiben is. De úgy gondolom, hogy önkormányzati szinten egy együttműködő, nem konfrontatív politikai szellemiségre van szükség.

Sajnálatos módon az MDF Veszprém városi szervezetét néhány hónapja feloszlatta az országos választmány. Úgy gondolom, hogy nagyon helytelen volt ez a döntés: sem nem volt következetes önmagához, sem nem volt igazságos, mert a Veszprém városi szervezet egy jól működő, az ország egyik legjobban működő szervezete volt, csak éppen a szövetségi politikában nem volt egyetértés az országos vezetéssel. Dávid Ibolya, akit én korábban rendkívüli módon tiszteltem, és nem is értem az utóbbi időben mutatkozó magatartás- és gondolkodásmódbeli változását, mindenáron az MDF önállóságát hangsúlyozta. Én is úgy gondoltam, hogy az MDF-nek önállónak kell maradnia, magam is ezért dolgoztam ebben a városban, és nem szimpatikusak az egy táborba való terelésre vonatkozó politikai próbálkozások, bárkinek a részéről indulnak is.

Az országgyűlési választásoknak nagy a tétje, és azért, mint konzervatív szellemiségű helyi politikus én úgy gondolkodtam, hogy Veszprémben a jobboldali pártoknak feltétlenül együtt kell működniük. A Fidesszel és a Kereszténydemokrata Szövetséggel kötöttünk helyi szinten megállapodást. Ebben nem értettünk egyet az országos politikával, és ezért oszlattak fel minket. Ma már világosan látszik az is, hogy helyi szinten Kuti Csaba és Dr. Bense László Erik egyéni ambíciói érvényesültek a mi kizárásunkkal, ők „súghattak” csak az MDF országos választmányának. Én rengeteget dolgoztam az MDF-ben, és iszonyú módon méltatlannak éreztem ezt az eljárást: egyszerűen törölni az embert a névsorból. Veszprémben az MDF-ben ezt sokan így gondoltuk (hiszen a kisebbség szüntette meg a többséget, tehát ugyanaz történt, mint a frakcióban).

Ami az áprilisi országgyűlési választás idején és azóta az MDF országos elnökségében és választmányában történik, az számomra elfogadhatatlan; ha nem oszlatják fel a szervezetet, magam léptem volna ki… A pártpolitikában szerzett tapasztalataimat – nyugdíjasként – meg fogom írni; a közéletben továbbra is dolgozni kívánok, de nem pártpolitikusként…