Csak a kompok járnak a Balatonon
Beküldte szerk -
Már nem járnak a személyszállító-hajók a Balatonon. A kompok a fagy beálltáig közlekednek.
Vasárnap közlekedtek utoljára személy -és sétahajók a Balatonon. Az utolsó hétvégén nagy volt a forgalom. Kapócs Ferenc a Balatoni Hajózási Rt kereskedelmi igazgatója a Független Hírügynökségnek elmondta: tavalyhoz képest 3 százalékkal többen hajóztak az idén, a személy- és sétahajókat több mint 700 ezren, a kompot 800 ezren vették igénybe.
Sikert aratott a társaság új, 600 férőhelyes hajója, a Szent Miklós is, amely Törökországból érkezett a Balatonra. A személyhajók húsvétkor állnak ismét forgalomba, a kompok azonban addig járnak, míg be nem fagy a tó. Az elmúlt két évben még karácsonykor is szállítottak járműveket, a szakemberek szeretnék, ha idén is végighajózhatnák az évet. (uno.hu)