A címben foglalt igazság – világviszonylatban is egyik – legjobb bizonyítéka, ha megnézzük a magyar forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 tábornok származását. Kevés történelemórán esik szó erről, pedig több figyelmet érdemelne ebben a globalizálódó világban.

Gondoljunk csak bele, sokan még – a magyarok közül is – annak az országnak a nyelvét sem bírták, amelynek szabadságáért küzdöttek. A közös nyelv hiánya már a márciusi ifjaknál sem volt gond, hiszen Petőfi szlovák, Jókai német, Degré Alajos francia, Vasvári Pál román származású volt, de ha az „anya-nyelvet” szó szerint értjük, akkor az Görgei Artúrnak éppen úgy cipszer német volt, mint magának Kossuth Lajosnak.

A szabadnak születő és szabadságban élő nemzedékek nem is tudják igazán elképzelni, mire képes a hazaszeretet és a szabadságvágy. Nem egyszer véglegesen elszakítja a családi kötelékeket is, hiszen a magyar főnemesi családba születő Vécsey Károlyra saját apja – a császári testőrség egykori parancsnoka – kérésére rótták ki azt a büntetést, hogy végig kellett néznie valamennyi társa kivégzését, mielőtt őt akasztották fel.

A birodalmi német Leiningen-Westerburg Károlyt kezdetben kémnek hitték, mivel számos rokona volt a császári tisztikarban. A horvát katonacsaládba születő Knézics Károly két fivére közül József 1848 áprilisában századosként esett el Itáliában osztrák mundérban, János pedig, mielőtt Jelasicshoz csatlakozott volna, még Károly alakulatával is szemben állt éppen azon a Délvidéken, ahol öccse megalapozta karrierjét.

A délszláv háborúk után az is szinte hihetetlen, hogy a horvát Knézich legjobb barátja éppen az a szerb Damjanich lett, aki az elmúlt másfél évtized igencsak véráztatta harcairól megismert Krajinában született. A honvédek valóságos bálványa bár mindig rácnak mondta magát, szerb származású feleségével is magyarul beszélgetett.

A XIX. század eleji erdélyi és bánsági polgárosodásban komoly szerepet játszó örmények két vértanút is adtak Kiss Ernő és Lázár Vilmos személyében. Míg előbbi dúsgazdag nagybirtokos famíliából érkezett (még Haynau is adósa volt), utóbbi vagyontalan családból származott, mégis tudása révén ő volt az egyetlen ezredes a hadtestparancsnokok között, osztozott is a tábornokok sorsában.

A magyarok (Török Ignác, Dessewffy Arisztid, Nagysándor József) és a hazai svábok (Aulich Lajos, Láhner György, Schweidel József) között éppen úgy található nagybirtokos, mint vagyontalan nemes, vagy egy vendéglős fia. Az osztrák Poeltenberg Ernő bár egy szót sem tudott magyarul, utolsó szavai is bizonyítják elkötelezettségét: „Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni!”

Más nemzetiség, más anyanyelv, más társadalmi réteg, mégis egyetlen közös cél. Olyan cél, amelyért életük feláldozását is vállalták. Példaképek ők mindannyiunknak.

Nemzetiségünktől függetlenül…