Ittasan vezetett, testvére adatait adta meg

A testvére adatait diktálta be az az autós, akit a veszprémi rendőrök igazoltattak szerdán hajnalban a megyeszékhelyen.

Az illető nem véletlenül kísérelte meg félrevezetni az egyenruhásokat. A volán mögé súlyosan ittas állapotban ült, ráadásul a bíróság több hasonló ügye miatt eltiltotta a vezetéstől. A megyeszékhelyen rajta kívül még egy ittas vezetővel szemben intézkedtek.

A balatonfüredi rendőrök is előállítottak egy ittas vezetőt, aki kedden késő este közlekedett Mercedesével a tóparti városban – áll a rendőrség közleményében. A diósdi illető többszöri próbálkozás ellenére sem tudta értékelhető módon megfújni az elektronikus szondát, ezért a klinikai tünetekből közepesen ittasnak vélt autóstól vért vettek. Szintén az éjszakához kötődik annak a két ittas sofőrnek a feljelentése, akiket a tapolcai kapitányság járőrei igazoltattak. A vezetői engedélytől egy időre megválni kénytelen férfiak egyike szabálysértési, a másik személy büntetőeljárásra számíthat.

Rovat: