Búcsú végkielégítéssel
Beküldte szerk -
A felmentett, leváltott polgármestereknek, alpolgármestereknek háromhavi végkielégítés jár, a köztisztviselőket elvileg nem érintheti a testületekben bekövetkezett változás.
A megyei közigazgatási hivatal törvényességi ellenőrzési főosztályvezetője tájékoztatta erről lapunkat. Dr. Cseh Tamástól megtudtuk, a polgármesterek az eredmény végleges megállapítását követően kerülnek hivatalba. Ez akkor következik be, ha három nap elteltével senki nem emel kifogást az eredmény ellen. Gyakorlatilag a munkakör átadását, átvételét követően veszik át hivatalukat, amit nyolc munkanapon belül kötelesek lebonyolítani. Jelen esetben a végső határidő október 11., szerda. Az átadáson rajtuk kívül jelen van a jegyző és a közigazgatási hivatal képviselője, az átadás megtörténtét jegyzőkönyvben rögzítik.
Azoknak a főállású polgármestereknek, közgyűlési elnököknek, alpolgármestereknek, akik legalább két éve töltik be ezt a funkciót, háromhavi végkielégítés jár. Az új testület - amennyiben elfogad egy erről szóló előterjesztést - megállapíthat további háromhavi illetményt.
A képviselő-testületeknek 15 napon belül kell megtartaniuk az alakuló ülésüket. Ez a határnap október 16. Az ülésen a választási bizottság elnöke átadja a megbízóleveleket, a képviselők, a polgármester, majd a megválasztott alpolgármesterek leteszik az esküt, a polgármester ismerteti programját, a testület megválasztja, elfogadja az újjáalakított bizottságok vezetőit és tagjait.
A határozatlan időre kinevezett köztisztviselőknek nincs mitől tartaniuk, őket a testületek változása a köztisztviselői törvény szerint nem érinti - hangsúlyozta Cseh Tamás. A gyakorlatban az viszont előfordulhat, hogy a testületek a hivatal átszervezéséről döntenek, ami létszámcsökkentéssel járhat.
Konkrét személyekről azonban nem dönthetnek, az egyes tisztviselők elbocsátásáról a munkáltatói jogokat gyakorló jegyzőnek és a polgármesternek egyet kell értenie.
A legnagyobb biztonságban a jegyző van, mivel nem létezhet olyan átszervezés, melynek során a hivatal vezetője feleslegessé válna. Őt a testület nevezi ki, a munkáltatói jogokat viszont a polgármester gyakorolja felette. Ha mégis meg kívánnának szabadulni egy jegyzőtől, akkor mindkét fél számára elfogadható megállapodás kötésével, közös megegyezéssel szűnhet meg a jogviszonya - közölte a törvényességi ellenőrzést ellátó szakember. (napló)