Bunkó a főnök, és nem enged szabadságra? Pénzed sincs, hogy nyaralni menj? Akkor maradj itthon, és ismerd meg Veszprém rejtett zugait! Tanácsok és ötletek.

Az ötlet nem az enyém, az Experimentális utazás című egyedi útikönyv abban ad tanácsokat, hogy miként nyaraljunk a saját városunkban. Bár a benne leírtak jobbára csak egy nagyvárosban valósíthatóak meg igazán, talán segíteni tudok, hogy ezt megtehessük kicsiny Veszprémünkben is. Mi is kell mindehhez?

Először is egy jó adag kalandvágy. Ha az ember idegen városba érkezik, felszabadultabbá válik, elfogja a „bármit megtehetek, hiszen itt nem ismernek” érzés, kicsit más ember lesz. Bányásszuk elő magunkból ezt a hangulatot, és hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk. Persze nem kell rögtön Mr. Hyde-á változni, és kivetkőzni önmagunkból, de pár gátlásunktól igazán megszabadulhatunk a jó szórakozás érdekében. Ha ez nehezebben megy a kelleténél, akkor rásegíthetünk pár pohár borral, hiszen annak is megvan a fílingje, ahogy fényes nappal félrészegen mászkálunk a városban, idült vigyorral az arcunkon, miközben mások a napi tennivalójuk után rohangálnak. De csak mértékkel, nehogy szimpla kocsmatúrába csapjon az utazásunk! (És különben is, azt már gyakorolhattuk eleget…)

Kell még egy hátizsák is. Egyrészt segít a megfelelő „turista vagyok” tudatállapot elérésében, másrészt az emberekkel való kommunikációban is hasznunkra válik, hiszen szívesebben segítenek egy látszólag eltévedt utazónak. Ehhez esetleg előre felkészülhetünk, és a bevetésre induló kémekhez hasonlóan teljes fedősztorit is kitalálhatunk magunknak, hogy milyen városból jöttünk, miért pont Veszprémbe jöttünk, és így tovább. Akár még álnevet is felvehetünk. Idegen nyelveket beszélők külföldinek is kiadhatják magukat. Ez a fajta szerepjáték már önmagában jó szórakozás lehet. A hátizsák abban is hasznos, hogy könnyen haverkodhatunk össze más turistákkal (így máris szereztünk országos cimborákat, anélkül, hogy kitettük volna a lábunkat a városból), akik azt hiszik, hogy közéjük tartozunk. Ami ugye bizonyos szempontból így is van.

Fényképezőgép. Szintén a mimikri része, pláne ha szigorúan a nyakba akasztva hordjuk. Használjuk is bátran, a nevezetességek mellett a kevésbé látványos dolgokat is örökítsük meg, mint a sarki bolt kirakata vagy egy kóbor kutya, netán a hajdani óvodánk játszótere. Mivel a túrának némi önismereti oldala is van, hiszen olyan helyekre látogathatunk el, ahol gyerekkorunkban jártunk utoljára, vagy valamelyik ex-csajunk/ex-pasink lakott arrafelé, ezért ezen helyszínek lefényképezése ugyanúgy fontos lehet számunkra – ha nem fontosabb, mintha azt az Eiffel-toronnyal vagy egy tengerparttal tennénk.

Ezután jöhet a helyszín kiválasztása. Koncentráljunk egy bizonyos városrészre, például valamelyik lakótelepre. Fontos, hogy olyan helyet válasszunk, amit nem ismerünk annyira – belvárosiak menjenek a külvárosba, a város szélén élők pedig a város másik végébe. Nem kell felkészülnünk a célterületből, próbáljunk meg minden infót a bennszülöttektől megszerezni. Ez lehet történelmi kérdés (pl. Miről kapta nevét a Haszkovó utca?), vagy akár csak annyi, hogy melyik vendéglőt ajánlják. Ha az adott területen mégis megfordultunk már párszor, akkor kutassuk fel azokat a zugokat, ahol tuti biztos, hogy még az életben nem voltunk. Ez a túra egyik legérdekesebb része – amikor rácsodálkozunk olyan kis utcákra, terekre, házakra, graffitikre, odúkra, boltokra, emberekre, lépcsőkre, virágoskertekre, játszóterekre, hajléktalanokra, sikátorokra, helyi őrültekre és szobrokra, amit/akit még nem is láttunk, pedig „banyek, már harminc éve itt élek”. Az ismertebb objektumokat, múzeumokat, templomokat, művelődési házakat, kocsmákat is térképezzük fel az utolsó sarokig, hátha pont ott találunk valami érdekeset.

Utazás. Szigorúan tömegközlekedéssel vagy gyalog. A kocsit hagyjuk otthon, az túl nagy biztonságérzetet, illetve menekülési lehetőséget ad. Ja, és a buszon üljünk az ablak mellé, elvégre várost nézünk, nem?

Mi maradt ki? Naná, hogy a szórakozás. Bár vélhetőleg eddig is jól elvoltunk, akár az utazás során, akár a helyszín tüzetes bejárásakor, de ez fogja az igazi ízt adni kirándulásunknak. Ráadásul kellően tág fogalom, amibe belefér igen sok minden. Először is próbáljunk nem megszokott elfoglaltságokat keresni. Álljunk be a helyi grundon a kissrácok közé focizni, vagy ugróiskolázzunk a kislányokkal, trécseljünk a bandákba verődött kismamákkal, vásároljunk olyan holmikat, amire nincs szükségünk, de jól néz ki (valljuk be, külföldön is ezt csinálnánk), másszunk fel a legmagasabb ház tetejére (a biztonság kedvéért a lépcsőn, bár…), és próbáljuk rávenni a házmestert, hogy a tetőre is kiengedjen minket, mert panorámafotót szeretnénk csinálni, a kertes házaknál kunyeráljunk gyümölcsöt, és így tovább… Ha vendéglőbe megyünk, szigorúan olyan kaját válasszunk, amit máskor nem szoktunk, és ugyanez kocsmában a piával. Ami még igen fontos, az a helyi arcokkal való ismerkedés. Tegyük ezt minél többször, az utcán, a parkban, a kocsmákban. Faggassuk őket hétköznapi tudnivalókról, helyi sztorikról, városi legendákról, hírességekről, mindenről, hiszen általuk ismerjük meg igazán az adott városrészt és annak hangulatát, no meg akár új barátokat is szerezhetünk.

Ha igazán belejöttünk az experimentális utazásba, végigjárhatjuk Veszprém minden szegletét, sőt, akár tervezhetünk több napos kiruccanást is, ilyenkor természetesen valamelyik helyi hotelben vagy panzióban szálljunk meg.

A Veszprémen belüli nyaralás, mint látható, számos izgalmat és élményt nyújthat, a máskor olyan unalmasnak tűnő város is szolgálhat meglepetéssel, csak hozzáállás kérdése az egész. Ráadásul városunkat is jobban megismerjük.