Korántsem reprezentatív – az ismerősök körében végzett – felmérésem szerint a veszprémi választók egyáltalán nem ismerik a képviselőjüket. Alig a többség tudta megnevezni, jó páran még felismernék képről, néhányan látták már élőben, de szinte senki sem beszélgetett vele. Ergo: nem a közvetlen tapasztalatok alapján szavaztak. Hát akkor mi alapján?

Egy kistelepülésen, mivel a választók többsége ismeri a jelölteket (mint embereket), a személyiségek, célok, képességek mérkőznek. (Nem véletlen, hogy kistelepülésen szinte az összes jelölt függetlenként indul, párttámogatás nélkül.) Egy nagyvárosban nem ismerik az emberek még egymást sem, nemhogy a jelölteket, éppen ezért más szempontok alapján döntenek. Az esetek többségében elég az, hogy a kedvenc pártom melyik jelöltet támogatja. Ha a pártnak jó, nekem is. Ez dönti el, hogy valaki szimpatikus vagy antipatikus lesz, mindez anélkül, hogy akár egy szót is beszéltem volna vele…

Ezt persze tudják a jelöltek is, ezért inkább a pártok kegyeit keresik (a siker titka, hogy milyen mozaikszó kerül a nevem mögé), egyszerűbb egy néhány tucat fős brigádot meggyőznöm, mint több ezer választópolgárt. Ha bekerülök, utána is velük kell jóban lennem – meg persze a többi párt politikusaival –, hiszen ha nem csinálok nagy gikszert, a plebszet úgysem érdeklem. Nem jönnek el a fogadóóráimra, nem hallgatják meg az ünnepi beszédeim, sokan még a nevem sem tudják (pláne a programom, az ígéreteim), így szépen lassan belesimulok a többiek közé. Csak semmi újítás, hirtelenkedés, mert még a végén kiesek a pikszisből.

Egyszer láttam azt az amerikai filmet, ami a választópolgárok ostobaságára, lustaságára, érdektelenségére építő politikai marketinget mutatja be. A sztori: az évtizedek óta győztes szenátor pont a kampány előtt purcan ki, így gyorsan keresnek egy ugyanolyan nevű (!) polgárt, akit helyette indítanak. Beöltöztetik, felkészítik, megírják neki a szövegeket, mindent leszerveznek – és győznek. Közben senkit sem zavar, hogy az új szenátor potom 40 évvel fiatalabb a korábbi fickónál, a gettószlenget nyomja, ráadásul fekete (Eddie Murphy alakítja), ugyanis az átlag amerikai csak annyit kérdez a választás előtt: „Kire is szoktunk szavazni drágám?”

Lehet siránkozni azon, hogy betokosodtak a városi politikusok, meg hogy az összes alkalmatlan, és néha nem ártana egy-két géppuskás anarchistát közéjük szabadítani, de ne felejtsük el, hogy ez a városi polgárok „érdeme” is. Minimális időt és energiát kell szánni arra, hogy a polgármester- és képviselőjelölteket megismerjük, csak így tudunk véleményt formálni munkájukról, személyiségükről, céljaikról. Információ híján nem lehet felelősen dönteni. Ennek megszerzésében segít a Veszprém Index is.

Persze, csak ha a jelöltek is úgy akarják…