A közösségi tér nem egy misztikus dolog: egy olyan hely, amely alkalmas arra, hogy egy adott közösség tagjai ott találkozzanak, közösségi életet folytassanak. Veszprémben természetesen vannak közösségi terek, hiszen a város maga is közösség, egyben kisebb közösségek gyűjtőhelye, és ezeknek létezniük kell valahol. A probléma az a közösségi terekkel, hogy kevés van belőlük, illetve ami létezik, az sem funkcionál mindig megfelelően.

Az első fájdalmas pont számomra a játszóterek kérdése. Nem állnak rendelkezésemre pontos kimutatások, így csak empirikus tapasztalataimra támaszkodhatok, de körülnézve úgy tűnik, Veszprémben siralmasan kevés játszótér van – amik itt-ott felbukkannak, azok általában meglehetősen viseltesek, az eu-konformitással pedig köszönőviszonyban sincsenek. Ez utóbbi szempont nem elsősorban azért érdekes, mert „jaj-mi-lesz-szegény-gyerekkel-ha-leesik-a-mászókáról”, hanem mert EU-tagokként mindenfajta európai normarendszerhez igazodnunk kell, ehhez is, különben kétezernemtomhányban kiszedik a rakéta-mászókát a gyerek alól, és még jó, ha meg nem büntetik, hogy fel mert rá mászni.

Egyre gyakoribb, hogy társasházak, „lakóparkok” építenek maguknak saját, zárt játszóteret, ami nekik nyilván jó, de csak a kisközösséget tudja erősíteni, megszűnik az a funkció, hogy a homokozókban ismerkedhetnek a vadidegen gyerkőcök, a környező padokon meg a kismamák (és kispapák – mielőtt hímsovinizmussal vádolnának). Szóval éppen a „nyitott közösségi tér” funkció tűnik el ezzel a megoldással. Szükség lenne tehát a meglévő „nyilvános játszóterek” rekonstrukciójára, vagy akár a pécsi elképzeléshez hasonló új koncepció kidolgozására – hogy legyenek nagyobb játszóterek, játszókertek, amelyekből kevesebb van, de jobban védhetőek a rongálástól, és változatosabb lehetőségeket nyújtanak hagyományos társaiknál.

Haladjunk tovább életkorban: ifjúsági közösségi terek. Ezeket gyakran egyszerűen a szórakozóhelyekkel azonosítják, pedig ennél jóval összetettebb a probléma. Rengeteg ifjúsági időtöltésnek nincsen meg a kialakult helyszíne Veszprémben. Nem tudok pályáról, ahol a gördeszkások nyomulhatnának. Nem tudok helyszínről, ahol a grefitisek legálisan működhetnének. És a látszólag legalapvetőbb: nincs olyan ifjúsági klub, ahová egy fiatal csak úgy bemehet, ismerkedhet másokkal, beszélgethet, zenét hallgathat, miazmás. Naná, hogy a Kossuth utcán lógnak a fiatalok – nincs nagyon más lehetőségük.

Egyébként szórakozóhelyek terén sem fényeskedünk, bár itt nyilván jobb a helyzet, mert ez piaci alapon működik. Véleményem szerint még így is szűk a kínálat zenés-táncos helyszínekből (kocsmából persze nem), nem is beszélve mondjuk az egyéb kategóriáról… Régi vesszőparipám(paripánk) az art mozi hiánya. De ha végignézünk a város kulturális kínálatán, abban is nehéz olyasmit találni, ami a fiatalokat célozza. Számos kulturális intézményünk közül ma nincs olyan, melynek fő célcsoportja a fiatalság lenne.

És mi hiányzik a felnőtteknek vagy az idősebb korosztálynak? Nekem például mindig az az érzésem, hogy siralmasan kevés a zöldterület, a park. Nincs egyetlen szökőkutunk sem (nehogy jöjjön valaki a Háromgráciával vagy a Zsuzsival, mert rögtön lehidalok – ha egy szoborból víz csorog, az nekem még nem szökőkút). Ahol lehetne sétálgatni, ücsörögni (olvasni, beszélgetni, estébé), az a legtöbbször inkább riaszt, mint vonz, mert koszos, szemetes, ápolatlan, szűkös.

Sok helyen még pad sincs. Persze tudom, hogy a padok veszélyes dolgok, hiszen azokra bárki leülhet, ad absurdum le is feküdhet, aztán kész a perpatvar. Ennek ellenére én örülnék, ha több olyan szép hely lenne Veszprémben, ahol a helybenlakók és az idelátogatók akár ülve is élvezhetnék a békés hangulatot.

A közösségi terek problémája szerteágazó, és az összes korosztályt érinti. Egy város élhetőségéhez, ahhoz az életminőség-szinthez, amit nyújtani képes, ezeknek kiépültsége, nívója sokat tud hozzáadni, de épp így el is vehet belőle. Ha büszkék szeretnénk lenni városunkra, erre a jövőben jobban kell figyelnünk. Bíztató előjelek szerencsére mindig vannak (Séd-völgye rehabilitáció, különböző ifjúságiház-kísérletek, szökőkút-mozgalom, ésígytovább), csak egyszer már jussunk el a megvalósuláshoz is.