Vagyonértékelési pályázat a Balatoni Hajózási Zrt.-re

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) közbeszerzési eljárásban pályázatot írt ki a Balatoni Hajózási Zrt. teljes, az állami tulajdonban lévő 49 százalékot kitevő részvénycsomagjának, valamint a vitorlás üzletág egészének, illetve az üzletág 49 százalékának a vagyonértékelésére.

A közbeszerzési értékesítőben megjelent felhívás szerint a becslések szerint 60 millió forint értékű projektre az ajánlatokat október 6-án kell beadni. Az eredményhirdetés tervezett időpontja október 24, míg a szerződéskötés tervezett időpontja november 2. lesz. A hajózási cég 51 százaléknyi részvénycsomagját 22 Balaton parti önkormányzat 2001-ben térítésmentesen kapta meg.

A privatizációs szervezet tájékoztatása szerint az ÁPV belső szabályzatának megfelelően a már lejárt érvényességű korábbi vagyonértékelést kell pótolni. A 2004-ben készült előző vagyonértékelésben a Reorg Rt. hét milliárd forintra értékelte az akkor 24 személyhajóval, kompokkal, kikötőkkel és néhány Balaton parti szállodával és kempinggel rendelkező társaságot. A Balaton parti önkormányzatok a tavaly októberi döntésük alapján a pénzügyminiszternek tett javaslatban a kikötői üzletág 49 százalékának megvásárlását vállalták, ugyanakkor a közhasznú tevékenységet jelentő többi üzletág térítésmentes átadását kérték.

Az ÁPV tájékoztatása szerint a cég további sorsával kapcsolatban kormánydöntésre van szükség. A Balatoni Hajózási Zrt. vitorlás kikötői üzletágának 49 százalékát még a tulajdonosok javaslata előtt átvilágította egy meg nem nevezett nemzetközi pénzintézet, de az értékelés eredményét Horváth Gyula vezérigazgató nem kívánta közölni.

A vezérigazgató annyit mondott, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. 22 kikötője közül 10 nagyobb vitorlás kikötő van, és az üzletág nyereségesen működik.

Tavaly a társaságnak 1,7 milliárd forint bevétele és 35-37 millió forint adózott nyeresége volt. Az első hét havi teljesítés alapján az idei 1,8 milliárd forintos bevételi terv teljesíthetőnek látszik - mondta a vezérigazgató. (mti eco/világgazdaság)

Rovat: