Szikkadt Tom ismét a Sziget porát szívja magába, ami először pont olyannak érződik, mint régen, de aztán mégse. A továbbiakban Ótvar Bibir, Hot Leggs, Albert Györgyi és gerappa.

Szikkadt Tom fáradtan utazott fel a fővárosba. Az elmúlt napokban ugyanis egy különös kalandnak vált részesévé, mely során többek között vizimanókkal és rezignált óriásokkal találkozott, és kétségbeesetten igyekezett az Ótvar Bibirnek nevezett erdei boszorkány bibircsókjából megszerezni egy arany szőrszálat (lásd „Szikkadt Tom és a Köcsi Királyság sárkánya”, még kiadatlan). Fáradtsága erős letargiával párosult, mivel már több napja nem látta kedvesét (lásd „Szikkadt Tom megtalálja” ), amit csak fokozott a nagyváros minden negatívuma: a torokkaparó levegő, amitől olyan slejm keletkezik, ami aszfaltra köpve könnyen öntudatra éledhet. Szikkadt Tom találkozott is párral, ordítva telefonáltak, némelyik kopasz volt, mások pedig egyszerűen csak büdösek. Levertsége azonban elillant, amint kapott egy meghekkelt galambot („No, lám,” gondolta Tom, „mégis jók valamire.”), amely kedvese üzenetét tolmácsolta. A vidám hangtól és a kedves szavaktól máris más szemmel látta a világot, és útnak indult eredeti célja, a Sziget Fesztivál felé.

A bejáratnál posztoló trollnak felmutatta a Nemzetközi Koboldigazolványát, és máris bent volt a zajok, szagok és színek kavalkádjának helyszínén. Egy pillanat alatt magába szippantotta az ember és lufitömeg, Szikkadt Tom pedig olyan gyorsan asszimilálódott, mintha csak tegnap lett volna utoljára a Szigeten. Első ránézésre nem változott semmi, apró különbségeket vett csak észre, a Nagyszínpad előtti homoktengernek például különösen örült, és rögvest neki is állt egy összkomfortos homokvár építésének, a neuschwansteini kastély mintájára. Munkáját segítette egy bohókás és nagyon részeg punk galeri, és nehezítette az egyik színpadtól a másikig masírozó áradat. Szikkadt Tom, munkáját félbehagyva belehallgatott a Scissor Sisters koncertjébe, de nem különösen kötötte le, ezért az irányt a Magic Mirror sátor felé vette. Tette ezt kettő okból, egyrészt, hogy újfent megcsodálja a tavaly felfedezett holland Hot Leggs nevezetű formáció tökéletes Tina Turner előadását, és hogy Albert Györgyivel táncolhasson. Utóbbi sajnos nem jött össze Tom nagy bánatára, ám a pörgős, hónaljizzasztó és önfeledt éneklésre ösztönző koncert kárpótolta mindenért.

Amikor azonban kitámolygott a friss levegőre, szembesülnie kellett egy igazán nagy változással: vészesen megfogyatkoztak a Toi-toiok! Helyüket masszív, hidegen fehér, szögletes konténerek váltották fel, amik előtt irdatlan sorok kígyóztak, hogy elintézhessék kis és nagy dolgaikat. Szikkadt Tom kétségbeesetten kutatott az ismerős, barátságosan kék színű, hívogató, áramvonalas műanyagkuckók után, és csak nagy nehézségek árán sikerült néhány utolsó képviselőjükre bukkanni. Ez végtelen szomorúsággal töltötte el, hiszen a „tojtojok” szervesen kapcsolódtak a Sziget intézményéhez, nélkülük nem is érezte igazán jól magát. A sokk felnyitotta a szemét, és immár nem is a régi bulik helyszínén találta magát. Az emlékeiben élő kép megszűnt létezni, és a valóság átpréselte magát a nosztalgia felhőjén. A barátságos kocsmák átalakultak pénzszívó gépekké, az emberek slejmekké, a számtalan látnivaló új formát öltött és gonosz, ezerfejű szörnnyé változott, amely minden egyes torkából reklámszlogeneket üvöltött, és pikkelyes bőrének bután vigyorgó, harsogva vásárlásra ösztönző hipnotikus mintája volt.

Tom megszédült, elfáradt, meghasonlott. Révültségében lekuporodott egy szemérmesen árválkodó tojtoj – mint a régmúlt idők mementója – elé. Gyertyát gyújtott, italáldozat gyanánt kilocsolt egy fél korsó fesztiválsört, a földre helyezte gyűrött hetijegyét, egy kis kupac hagymás húst és krisnáns kaját, ingyen szerzett gumióvszert, lejmolt cigit, sátorcöveket és még számos apró kegytárgyat, és halkan gerappázva imát dünnyögött. Elbúcsúzott.