Az utóbbi időszakban a cikkekhez kapcsolódó hozzászólások terén „váratlanul” aktivizálta magát a Veszprém Index működtetését segítő Pannon Műhely Alapítvány egyik kuratóriumi tagja: Bruder Balázs. Beírásaival kisebb „vihart is kavart’. Gyorsan leültünk vele, megkérdeztük, mi volt az oka, mi volt a célja megszólalásának.

Index: – Mostanában aktív vagy a cikkekhez kapcsolódó hozzászólásaiddal. Egy kis viharocskát is kavartál talán. Nem a lényegi mondanivalóra gondolok, hanem arra, hogy a hosszabb hozzászólásokat tagoltad, ezért fordított időrendi sorrendben jelentek meg.

Bruder Balázs: – Igen. Ezért elnézést kérek. Rutintalan netes hozzászóló vagyok. Legközelebb olvasói levelet küldök, ha túl hosszú a hozzászólás.

Index: – Nem lenne jobb, ha inkább kevesebbet írnál? Érkeztek olyan visszajelzések, hogy lebénítod a témákat a dagályosságoddal. Nehéz hozzászólni. Egyébként mi ez a hirtelen felindulás? Egy éve vagy a működtető alapítvány kuratóriumi tagja, eddig semmivel sem jelentkeztél.

BB: – Nemrég megírtam az első hozzászólásomat, aztán nem volt megállás. Ha a fórumon nem is látszik, nagyon sok visszajelzés érkezett, csak éppen személyesen, telefonon, emilben. Egy része temette az „Indexet” amiatt, hogy a közelében vagyok, hogy nem vagyok elég kemény, beépített emberként nektek akarok ártani. Másik része pedig olyanért gratulált, amiért nem jár elismerés, mert semmit nem csináltam, csak a véleményemet mondtam el. Én egyfajta módszertani iránymutatást szerettem volna adni. Például nagy sikerem volt – teljesen érdemtelenül – azért, hogy pontokba foglaltam az önkormányzatiság, a hatalom, a belterjesség szervezetet és személyiségtorzító hatásait. De szeretném elmondani, hogy egyáltalán nem értek az önkormányzati működéshez. Viszont vagy tíz éve olvastam egy vezetéselmélet könyvet, melyben megragadott egy módszer, melynek a lényege a következő. Egy adott témában összegyűjtik az összes lehetséges elkövethető – nem elkövetett - hibát, és a vizsgálandó személyre, szervezetre szabva megfogalmazzák a lehetséges hibás magatartásformákat, melyet a vizsgálandó szervezet elé tárnak. Ezzel egyrészt megmutatják, hogy kívülről hogyan néz, vagy nézhet ki az adott magatartás más szemében, másrészt – és ez a lényegesen fontosabb – megállapítható, hogy ezekből az általános érvényű, de megszemélyesített hibákból mennyit érez magára nézve érvényesnek a vizsgált személy vagy szervezet. Ismered a mondást: Akinek nem inge, ne vegye magára. Aki sok inget vesz magára, annak kicsit el kell gondolkodni azon, nem torzult-e a reagáló képessége.

Index: – És te most éppen az önkormányzatnak akarsz segíteni az ingpróbával.

BB: – Én nem, mert nekem nincs különös bajom velük. Meg nem is kérnek belőlem valószínűleg. És különben is, egy fontos dolgot kifelejtettem. Ezeket az ingeket valaki olyannak kell felpróbáltatni, akinek hisznek, akiben bíznak, mert ha húsba vágóan szűkek az ingek, akkor a próbálónak is el kell hinni, hogy ez csak egy ingpróba, nem öncélú fikázás. Különben személyeskedésnek veszik. Na, az a bizalmi valaki nem én vagyok, de gondoltam, hátha más is olvasta ezt a könyvet a házon belül… és ha még az „Indexet” is olvassa, meg ha valóban tükröt is akar tartani segítő kézzel az ingpróbához!

Index: – Mintha már bánnád, hogy beleszóltál.

BB: – Egyáltalán nem bánom. Ha másért nem, azért megérte, mert néhányan rákattintottak erre az újságra. Ha nő a látogatottság, talán jobban lehet reklámokat is eladni. A reklámok meg kellenének, ha fent akarjuk tartani a lapot.

Index: – Ez így van. De ezt nem illik bevallani.

BB: – Akkor ne írd le a cikkben! Hátha lesznek olyan helyek, ahol megtiltják, hogy az index.vp-re kattintsanak.

Index: – Úgy érzem, hogy érdekelnek ezek a témák. Mármint a szervezetek működése, konfliktuskezelés. Olvasol ilyen jellegű könyveket, tanulmányokat.

BB: – Nem túlzottan érdekel, talán ha két, három könyvet olvastam ilyen témában. De a munkám miatt néha ezeket fel kell idézni. Úgyhogy ilyenkor ebből a néhány könyvből adom úgy elő magamat, mint a nagy mindentudó. És ezzel a válságkezeléssel aztán esetenként összekuszálom a szálakat, esetenként kibogozom.

Index: – Mint nagy mindentudó, neked milyen hibád van?

BB: – Például piszkálom az orromat.

Index: – Most komolyan!

BB: – Komolyan piszkálom. Viszket. Polipok vannak benne.

Index: – Az orrpiszkáláson kívül ezek szerint tökéletes vagy.

BB: – Nem. Másomat is piszkálom.

Index: – Na jó! Milyen témában kuszálsz éppen most össze szálakat?

BB: – Már vagy egy éve van egy nagyon érdekes problémám, problémánk a munkahelyemen. Olyan helyen dolgozom, ahol nagyon sok környékbeli, faluban elő kolléganő dolgozik. Ezek a kolléganők szinte kivétel nélkül diplomások, de nyilvánvaló módon az életvitelük eltér a budapesti, hasonló profilú, de alapvetően elegáns, esetenként csilli-villi bevásárló központokban található munkahelyen dolgozó kollégáktól. A sors úgy hozta, hogy szakmai felügyeletük alá került egy országos hálózattal rendelkező pénzügyi közvetítő cég sok munkatársa. Úgy is mondhatnám, hogy a vidéki értelmiségi találkozott egy nagyon új generációval, a plázacicák nemzedékével. Szakmailag és emberileg semmi problémát ez nem okozott közöttük sem a kommunikáció, sem a feladatmegoldás tekintetében. Viszont nyilvánvaló módon hatottak egymásra, elsősorban külsőségekben. Csak példákat kiemelve: a kolléganők korábban nem jártak feltétlenül havonta a Váci utcába ruhát vásárolni. Ha csak kis mértékben is, de megváltoztak a fogyasztói szokásaik. És ez nem a munkahelyükön okozott gondot, hanem inkább otthon. Azt még el kell mondani, hogy ezek a kolléganők általában jelentősen többet keresnek, mint a faluban dolgozó férjeik. És amikor megjelentek egy-egy olyan kollekcióban, melynek az áráért az apuci egy hónapot dolgozik, akkor bizony feszültségek keletkeztek. Egyéb problémákat nem is merek említeni. Néhányuk házassága most romokban hever.

Ilyenkor ezt valahogy kezelni kell. És én ilyenkor előkeresem a már korábban említett összesen két könyvből a másikat, amiből úgy tudok példákat mondani, hogy nem őket kell példaként használni egymás előtt. Valamikor a két világháború között megjelent egy szociográfia, melynek az volt a címe, hogy „Cifra nyomorúság”. Ez a szociográfia, ha jól emlékezem, mert már vagy húsz éve olvastam, arról az időszakról szól, amikor Budapest hihetetlen ütemben gyarapodott, ezért nagy számban szívta magába a környékbeli falvakból a szolgáló lányokat. Ezek a lányok aztán megismerkedtek egy teljesen új, már a fogyasztói társadalom attitűdjével rendelkező életmóddal, és ezzel két tűz közé kerültek. Ők észre sem vették, de megismertek olyan fogalmakat, hogy fagylalt, cukrászda, melltartó, meg alsószoknya helyett bugyi. És amikor hazamentek a falujukba, akkor döbbenten nézett rájuk az apjuk és a legényük, hogy milyen marhasággal tömik ott a fejüket. Miért nem jó az alsószoknya már? És a pap kiprédikálta őket a karzatról. És cikkek jelentek meg, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy egész falu összes nője kurva lett. Elnézést a kifejezésért, ezekben a vitákban is ezt használták. Pedig teljesen ártatlanok voltak az ügyben. Hatott rájuk egy közeg, ami miatt megváltoztak. És ezt a változást a régi környezetük nem tudta feldolgozni, a külsőségekből olyan életvitelre következtetett, ami ugyan a valóság volt, de nem az igazság. Az igazat mondd, ne csak a valódit, üzente József Attila Thomas Mannak, de ez nem tudom, hogy miért jutott eszembe.

Most szeretném elmondani és ezerszer hangsúlyozni, hogy a mi esetünkben nem erről van szó, de az alapproblémák gyökerénél áskálva lehet valami átfedést találni. És a mi kollégáink is könnyebben kezelik a saját problémájukat, ha egy jól érthető, jól artikulált szociográfiát elolvasnak. Ha még mellette ismerik Molnár Ferencet és Csáth Gézát is, akkor biztos, hogy megtalálják az analógiákat.

És ezzel kicsit visszakanyarodnék ez eltérően megítélt, az önkormányzatot érintő hozzászólásaimhoz is. Én nem azért vettem a bátorságot, hogy hozzászóljak, mert értek az önkormányzatisághoz, és a példáim – higgyék már el – nem konkrét példák voltak, hanem analógiák – az általam említésre érdemesnek tartott hibás viselkedési formák, veszélyek általános megfogalmazása. Továbbra is tartom, akinek nem inge, ne vegye magára. Aki meg azt mondja, hogy teljesen hülyeség, amit írtam, annak megköszönöm, ha kijavít.

Index: – Na, most már bármit kérdezhetek, úgysem olvassa el senki idáig ezt a cikket. Mit kérdezzek? Mit mondanál még el?

BB: – Például azt, hogy milyen témákat látnék szívesen az „Indexen”. Ha már szinte megkérdezted, akkor elmondom, hogy örülnék, ha az index.veszprém olyan témákat és véleményeket is közreadna, amik máshol egyáltalán nem kapnak megnyilvánulási lehetőséget. Ezért mintegy spontán meglepem a társaságot azzal, hogy már vagy két hónapja beszélünk arról, hogy egyes gazdasági, társadalmi történelmi eseményekről megkérdeznénk a perifériára szorult politikai nézeteket vallókat is. Ezek nem aktuálpolitikai kérdések lennének, hanem inkább történelmi léptékű témák.
Pl. a harmincas évek gazdasági virágkor volt-e, amire hazánk büszke lehet – mivel még a második világháború után sokáig a nemzeti összterméket 1939-hez viszonyították –, vagy a kitántorgó koldusok országa volt, ahogy József Attila mondta?
A témákat, kb. egy tucatot már nagyjából rögzítettük, két politikai erő, a Munkáspárt részéről Thürmer Gyula, a MIÉP részéről Csurka István is igent mondott az előzetes koncepcióra. Örülnék, ha két hónapon belül be tudnánk indítani ezt a diskurzust. Egyrészt azért, mert talán értékes témákat tudnánk feldolgozni, másrészt pedig talán ők nem olyan sértődékenyek, mint a veszprémi városvezetők. Innentől már nem csak a polgármestert és a Mészáros Zolit lehetne tahózni.

Index: – Ez utóbbi tényleg nagy érték. Egyéb témák?

BB: – Én személy szerint többet és színvonalasabbat szeretnék látni a zene témakörében, fontosnak tartanám a környezetvédelem felkarolását is. Persze mindez csak akkor működőképes, ha találunk támogatókat, akik az alapítványon keresztül lehetővé teszik, hogy egyáltalán működjön a verkli. Meg kell találni azokat a magánszemélyeket, akik havi 1000–2000 forintot hajlandóak arra áldozni, hogy a kurzuson kívüli véleményeket – minden témakörben – a lehető legtöbb nézetből szemlélve közzé tudjuk adni.