Szikkadt Tom eddig ahányszor csak hallott vagy olvasott a Művészetek Völgyéről, a leírásokban mindig szerepeltek valamilyen módon a „tündérkert”, „varázslatos” és „mesebeli”, neadj’Isten „manóbirodalom” kifejezések. Nem csoda hát, ha Tom, jó és igaz kobold lévén, ellenszenvet érzett a rendezvény iránt. Valahogy úgy, mint ha egy marslakó elolvasná az „A világok harcát”, vagy ha egy igazi sellő megnézné az „A kis hableány”-t. Ám idén valami hívta és csalogatta, ezért úgy döntött, leküzdi előítéleteit, és próbát tesz a Művészetek Völgyével.

Kapolcs, ahol lekecmergett a minden illesztékével nyikorgó és minden pórusából izzadtság- és kénkőszagot árasztó buszról, első pillantásra megrémítette. Nyüzsgő, színes tömeg ölelte körül fojtogatóan, amely mégis csupa egyforma emberből állt. Vagy finoman igénytelen csajokból, hosszú, mintás szoknyában és bikinifelsőben, mint bölcsész archetípusok, vagy fehérlábú, őszülő, pocakosokból, mint kiégett értelmiség archetípusok. Előítéletei mélyültek, akárcsak a ráncok az orra felett, ahogy arra összpontosított nehogy elcsapja egy Csigabusz vagy szalmakalapos biciklis. Jártában szinte csak lángos-, fagyi-, és főttkukorica-árusra bukkant, elvétve talált még egy-két retro ruházati sátrat, vagy kézműves bigyókat forgalmazó bódét. Ám az ellenállhatatlan vonzást még mindig érezte, ezért úgy döntött, feltérképezi a többi falut is, hátha.

A rendezvény színhelyei közötti közlekedés kapásból elnyerte a tetszését. A stoppolás könnyedsége, majd a csigalassúsággal vánszorgó kocsikaraván számos izgalmas lehetőséget tartogatott a számára. Vadidegenek autójába ugrott be, magával rántva néhány révült szalmabábut, magabiztos „Velem vannak!” felkiáltással, majd az út során megitta szállítói borát, és megszerelte autójuk magnóját, amely onnantól csak és kizárólag a közlekedési híreket közölte. Meg néha egy-egy Gergely Róbert dalt. Monostorapátiba csak bekukkantott, jól emlékezvén arra, mikor gyermekkorában eltöltött itt egy nyarat, és intim közelségbe került a helyi csalánpopulációval, így aztán gyorsan fordult is vissza. Taliándörögdre izgatott várakozással kocogott be, azt szemlélve, vajon mi lehet ebben a kicsiny faluban, ami miatt egy francia metal banda felvette a nevét. Nehezen jött rá, míg meg nem látta a Klastrom csodás maradványát, ami erősen emlékeztette a Hegylakó című film klasszikus kardpárbajának helyszínére, ahol Ramirez elveszítette a fejét a Kurgannal vívott bunyóban. Igen, talán ezért. Ám a zsigereit bizsergető hívogatás még mindig nem szűnt meg.

Mikor Öcs felé vette az irányt, rajtaütésszerűen lepte el az éjszaka, és a füves domboldalak között hamar eltévedt. Halálra rémült nyulakat és mezei pockokat csalt elő rejtekükről, akik véreres szemekkel bámultak rá, és füldugót viseltek. Rövid tárgyalás után, amely során Szikkadt Tom kénytelen volt megválni egyik zoknijától, eligazították a Kőfejtő felé, ahonnan csalafinta dallamok áradtak felé, és ki-be suhantak a fülén. Ám Tom mást is hallott, de még inkább érzett, és tudta, hogy nemsokára eléri a gócpontot, a mágnest, ami magához szólította. A Kőfejtő marcona őreit kijátszva megállapíthatta, hogy a korábban hallott muzsika a Besh o droMtól származik, ám azt is tudta, nem ezért jött – nem lesz alkalma a koncertet élvezni. De nem is bánkódott emiatt, amikor megpillantotta a lányt. Őt, aki miatt most itt van. A lány is Tomot várta, és mikor rápillantott, Tom elveszett a szemeiben.

Aznap éjjel a nyulak és pockok fogvacogva bújtak egy kockás zokni mélyére, attól a két idegentől rettegve, akik kézen fogva és visongva ugráltak a domboldalon.

Másnap Szikkadt Tom és párja későn kelt. Egész nap turbékoltak, cuppogtak és sört ittak, majd böfögtek. Heverésztek a fűben, egymás hajába túrtak, és nevetve üldözték a komótosan vándorló árnyékokat. Nevet és formát adtak a felhőknek, és lexikonból keresték ki a testükön mászkáló bogarakat. Örültek a napnak, a fáknak és a domboknak, és Tom azt kívánta, bárcsak sose jönne el a délutáni teaidő.

És mindeközben messzi onnan, sok kilométernyire, egy panelból és műanyagból épült ház tetején meghúzódó kuckóban összekuporodott egy akváriumban, csorba hamutartók és zsírkőből faragott elefántok közt tartott házikedvenc . Csápjai és tüskéi elernyedtek, ezernyi színben játszó bársonyos bundája színét vesztette. Ám miközben lassan haldoklott, új lakó költözött mellé, és puha mancsaival fészket rakott magának, fényképekből és göndör hajfürtökből, és várta gazdáját.