Aki a virágokat is szereti

A Virágos Magyarországért díjat kapta meg Bodanitz Anna a Virágos Veszprémért versenyen.

A veszprémi Bodanitz Anna kiemelkedő városszépítő munkájáért kapta meg a névre szóló oklevelet és a Virágos Magyarországért elismerést. A nyugdíjas hölgy tizenkét éve társasházi képviselő, számos díjat kapott már munkájáért. Az év legjobb társasháza versenyen 2001-ben negyedik, 2002-ben első, 2003-ban harmadik helyezést ért el. A Virágos Veszprémért rendezvényen 2001-ben az első, 2004-ben a második, 2005-ben az első helyet szerezte meg. Kiemelkedő munkájának köszönhetően több társasház kérte fel a közös képviselői tevékenységre, jelenleg a Vécsey 2, 4, az Aulich 21, valamint az Egry utca 19 számú házakban látja el feladatát. Bodanitz Anna elvégzett egy társasház-kezelői tanfolyamot, és bt. keretében tevékenykedik. Mint mondta, az eredmények elérése nem csupán az ő érdeme, a lakóközösségek tagjai sokat segítenek a munkákban. Ilyenkor nyáron többek között a növények öntözésében.

- Szeretem az embereket, akik általában hallgatnak rám, megfogadják a tanácsaimat. Mindenkinek fontos a lakókörnyezete, a kellemes és szép otthon, amelyhez hozzátartoznak a fák és a virágok is, amelyek a lakások értékét is befolyásolják - fogalmazott Bodanitz Anna.

A képviselő folyamatosan lobbizik, és minden lehetőséget megragad azért, hogy építhesse, szépíthesse a társasházak környezetét. Minden évben kertépítész szakember tanácsaira támaszkodva újabb elemekkel, növényekkel bővíti a parkokat.

A parkosítás mellett játszóterekkel, hangulatos kerti padokkal, kiülőkkel teszi praktikussá a házak udvarait, ahol közösségi összejöveteleket szervez. Mindemellett a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára is igyekszik felhívni a lakók figyelmét. A szép parkokra mindig felfigyel. A kertekben számos virág pompázik, melyek meghálálják a gondoskodást.

- Mindennap beszélgetek a növényekkel, amelyek megérzik, hogy szeretettel fordulok feléjük - fogalmazott Bodanitz Anna, aki vallja, a szép környezet minden ember alapvető igénye. (napló)

Rovat: