Megmarad-e a vasútvonal?

Megmarad-e a Pápa-Csorna, Pápa-Kisbér, Tatabánya- Veszprém, Veszprémvarsány-Lepsény-Hajmáskér vasútvonal?

Ezt a kérdést tette fel a miniszterelnöknek címezve a parlament hétfői ülésnapján dr. Kovács Zoltán, a 3. számú egyéni választókerület fideszes országgyűlési képviselője. A honatya kérdésében kifejtette, a kormány múlt heti döntésének következtében a MÁV mintegy 30 mellékvonalon szünetelteti a személyszállítást. Úgy fogalmazott, „ez egy ravasz trükk a kormány részéről, hisz ha megszünteti a mellékvonalakat, akkor a vasúti pályákat a törvény előírásainak megfelelően rekultiválni kellene, amely jelentős kiadással jár“. Hozzátette, „az úgynevezett reform legsúlyosabban Veszprém megyét és - talán a miniszterelnök úr személyes közbenjárásának köszönhetően - Pápát és környékét érinti“, mivel az összes megszüntetendő mellékvonal negyede erre a területre esik.

A miniszterelnök helyett Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter válaszolt, szintén kérdéssel. Arra várt választ, hogy ki fizesse ki azt a közel hétmilliárd forintot, amelyet az állam ma a kihasználatlan járatok fenntartására fordít. A konkrét kérdésre elmondta, a képviselő által említett vonalakon sehol nem haladja meg az átlagos utasforgalom a 30 főt, így egy-egy szerelvény elindítása 45 ezer forint veszteséget okoz az államnak, amit az adófizetők- kel fizettetünk meg. (napló)

Rovat: