Talján boldogság és gall bánat a germán Berlinben: körülbelül így összegezhető a 2006-os labdarúgó világbajnokság fináléja, amelyen vasárnap este az olasz válogatott 1-1-es döntetlen és kétszer tizenöt perc hosszabbítás után végül tizenegyesekkel nyert a francia csapat ellen. Kár, hogy a meccs ezúttal is középszerűre sikeredett.

Rég láttam ilyen rossz, unalmas mérkőzéseket nemzetközi futballtornán, és sajnos a döntő sem okozott különösebb élvezetet. Bár a csoportküzdelmek során még akadt néhány érdekes csemege, a nyolcaddöntőktől kezdve szinte csak a betonbiztos védekezés dominált, alig rúgtak gólokat a játékosok, és folyton a nulla-nulla vibrált a képernyő jobb felső sarkában. Ha nincsen szombat este a viszonylag gólgazdag bronzmérkőzés, amelyen a németek nyertek a portugálok ellen 3-1-re, talán örökre hátat fordítok a futballnak. Úgy hallani, a FIFA elnöke szabályváltoztatásokat is kilátásba helyezett a gyakoribb gólszerzések és a szurkolói kedv növelésének érdekében. Persze a döntő valahol mindig kivétel, akármilyen csapnivaló lehet, mégiscsak itt dől el, ki veheti kézbe az arany serleget. Ráadásul szeretem nézni a sípszó utáni szomorú és örömteli arcok megrendítő pszichológiáját.

A döntő egyik kérdése az volt a világbajnoki győzelem mellett, vajon Zidane szépen búcsúzik-e választott szakmájától, illetve, hogy az itáliai bundabotrányoktól frusztrált olasz csapat képes lesz-e kiváló játékával visszanyerni a futballvilág szimpátiáját. Az egyiknek sikerült, a másiknak nem.

Bár a francia válogatott már a 7. percben megszerezte a vezetést egy tizenegyessel Zidane révén, nem sokkal később Materazzi egy remek fejessel kiegyenlített. Ők ketten a hosszabbítás utolsó perceiben egy rövid szóváltás erejéig megdumálták egymás teljesítményét, aminek az lett az eredménye, hogy Zidane nyílt gyepen mellbe fejelte Materazzit, aki persze a játékvezetői szemekre bízva sorsát, rögtön összeesett. A bíró ennek ellenére nem látta az esetet, de gyors tájékozódás után végül piros lappal leküldte a brutális Zizut, aki ezzel a cselekedetével csúfosan búcsúzott fényes pályafutásától. Nagyon érdekelne, mit kellett ahhoz mondani neki, hogy így járjon el. Engem egyébként már a portugál-holland összecsapáson dühített egyes játékosok tettlegességtől sem mentes vehemenciája, később azonban rájöttem, hogy ők tulajdonképpen nem filológiaprofesszorok, hanem focisták, így szinte nem is meglepő, hogy éles helyzetekben ölre mennek, ám Zidane fejese még így is meglepett.

A kínos jelenet után végül döntöttek a büntetők. Az olaszok még sohasem nyertek tétmérkőzést tizenegyesekkel, ám most minden lövésüket értékesítették, a franciák közül viszont Trezeguet – aki 2000-ben aranygóllal éppen az olaszok ellen a csúcsa röpítette csapatát – a felső lécre rúgta a labdát, így 5-3-ra az olaszok nyertek, aminek Lippi mester is örülhetett.

Hétfőn derül ki, milyen büntetésben részesülnek azok a talján klubok, ahol bundagyanú merült fel. Kíváncsi vagyok, a VB-győzelem mennyiben befolyásolja majd az ítéletet. Az olaszok mindenesetre vasárnap este bebizonyították, hogy elsősorban a lábuknak köszönhetik a sikert.