Több nafta folyt el, mint amennyinek lába kelt

Több üzemanyagot folyatott ki, mint amennyit ellopott az a férfi, akit a helyi körzeti megbízottak fogtak el Tótvázsonyban a közelmúltban.

A húszas éveiben járó illető egy ismerőse udvaráról vitt el húsz liter gázolajat, ám a tartály megrongálásával közel száz liter nafta ömlött ki a földre. Az elkövetés ideje és a módszer alapján feltételezhető volt, hogy helybeli volt az éjszakai látogató. A sértett elmondta, hogy a bűncselekmény éjszakáján nem tartózkodott otthon, amit csak az ismeretségi körében lévő személy tudhatott, ráadásul az illető a rejtekhelyről elővett kulccsal nyitotta ki a garázs ajtaját, hogy hozzáférjen a üzemanyagtartályhoz. A körzeti megbízottak rövid adatgyűjtése alapján látókörbe került egy fiatal férfi, aki először mindent tagadott, ám később beismerte a lopást. A szabadlábon védekező gyanúsított ellen a megyeszékhelyi kapitányság vizsgálati osztálya folytatta le az eljárást – tájékoztatott a rendőrség.

Rovat: