Kevés a vízimentő
Beküldte szerk -
Kevés a vizimentő a magyar tengernél - állítják a szakemberek, mindössze 40 -en állnak készenlétben. A Vízimentők Balatoni Szakszolgálata csak hitelből tud az idei évben szolgálatot teljesíteni, és állami valamint pályázati támogatás híján csak később tudtak felkészülni a nyári szezonra.
Ötödannyi önkéntessel kezdték az idei szezont a balatoni vízimentők, mint a tavalyit. A létszámhiány elsődleges oka a pénzhiány. Az egyesület, támogatások híján, csak késve tudta elindítani a felkészítő tanfolyamokat.
Bagyó Sándor, a Balatoni Vizimentők Szakszolgálatának vezetője elmondta: " Mentőszolgálatunknál jelenleg a tavalyi létszámhoz képest jóval kevesebben jelentkeztek szolgálatra. Tanfolyamot indítunk, amelynek végén a résztvevők szolgálatba állhatnak sikeres vizsga esetén. Felvettük a kapcsolatot diákmunka szervezéssel foglalkozó cégekkel, reméljük júliusra megszűnnek a létszámproblémák."
Az előírások szerint 78 balatoni strandon kellene szolgálnia a vízimentőnek. Most a strandok kétharmadára nem jut szakember. A korábbi évek statisztikái szerint a balatoni vízimentők közel 3000 sérülést láttak el egy-egy szezonban, és félszáz fuldoklót mentettek ki. (hírtv)