Száz jegyet adtak el

Lemondták a szervezők a pénteki veszprémi Megasztár-koncertet. A TV2 illetékese szerint egyes városokban nincs igény ilyen nagyszabású bulira.

A Megasztár-turné június 3-án kezdődött és július 8-áig tart. Ennek keretében 18 városba futott volna be a 12 döntős énekest szállító busz. Azonban 11 koncert után az előzetes tervekkel ellentétben öt településen - köztük Veszprémben - lemondták a rendezők a fellépéseket. A megyei lap információja szerint a péntekre a Március 15. úti sportcsarnokba meghirdetett koncertre ezer helyett száz jegyet adtak el.

Egy belépő ára 2490 forint volt. Összehasonlításként: Győrben 2500, Szombathelyen 3000 rajongó előtt énekeltek Rúzsa Magdiék.

Lóránt Gergely, a TV2 marketing- és pr-vezetője lapunknak elmondta: a Megasztár-turné a veszprémi lemondás ellenére nem áll meg, csak egyes helyeken nem rendeznek fedett, nagyszínpados, 12 szereplős bulikat. Azt fejtegette, úgy látszik, bizonyos városokban nincs igény ilyen nagy, több ezer embert vonzó produkciókra. Talán a kisebb, kevesebb fellépős, szabadtéri Megasztár-koncertekre nagyobb lehet a kereslet.

A fellépőknek egyébként a TV2 a döntő után két hét kötelező szabadságot írt elő, sőt javasolták minden énekesnek, hogy amíg a turné tart, hétfőtől szerdáig pihenjenek. A csatorna nem is szervezett számukra koncerteket a hét elejére. Egyénileg a legnagyobb igény Rúzsa Magdolna koncertje iránt mutatkozik. Ha bírná és minden felkérésre igent mondana, akár naponta ötször is felléphetne. Élénk kereslet van még Varga Ferire és a Szabó Eszter-Kontor Tamás duóra is. (napló)

Rovat: