Fogvacogtatón és hátborzongatón félelmetes történet, ami csak jól esik ilyen melegben. De Szikkadt Tom nem ijed meg egykönnyen, így aztán igazán különös alakokkal találkozik.

A száraz, tikkasztó nap után fülledt, csillagtalan éjszaka jött. Szellő támadt, de az is csak meleg levegőt sodort maga előtt, a távolban hangtalan villámok cikáztak, és frissítő esőt ígértek. De az eső csak nem jött. Szikkadt Tom leverten törölte meg izzadó homlokát kockás zsebkendőjével, gondosan kifacsarta, majd a nyakába kötötte. Az éjszaka nem kínált izgalmakat, legfeljebb egy újabb focimeccset. De a vébét máris unta, és remélte, hogy a hőségtől izzó beton, a kísérteties villámfény és a várakozás csendjének hangulata mégis előhív valamit. Valamit, ami előszivárog a betonházak palánkja mögül, valami, amiben nem színes mezes fickók rohangálnak, és amiben Grissom és csapata nem old meg újabb bűnesetet.

Ekkor látta meg a zebrán átgördülő ördögszekeret. Furcsa látvány volt, a piros Fiat zavarában még indexelt is, amikor kikerülte. Szikkadt Tom várakozásteli vigyorral sétált tovább. A nagyseggű Gráciák ma éjjel napcserzette, szikár férfiakról ábrándoztak, de Tom csak fél füllel hallgatta őket. A vár melletti meredek utcán lefelé araszolva egy prérifarkast látott, amint épp egy vendéglő kukáját szagolgatta, a kocsma cégére pedig egy pillanatra "saloon"-t hirdetett, és ekkor már tudta, hogy jó úton jár. Végül az álmosan csordogáló Séd-pataknál bukkant rájuk. Épp elnyűtt, megszáradt verítékkel borított lovaikat itatták, és hangosan sercintettek bagót a betonra. Körvonaluk sejtelmes homályba borult, a színek összemosódtak, csak kalapjuk és coltjuk öltött markáns alakot. Whiskey, szárított marhahús és a végtelen préri illatát árasztották.

Szikkadt Tomnak egy régi nóta jutott eszébe, amit még nagyapja énekelt, miközben ő a térdén lovagolt. „Csak egy öreg cowboy dúdol régi balladát...” És egy másik emlék, amikor az 1. számú élelmiszerbolt pénztáránál állt sorba, és mögötte a város punk festője mormolta magában, hogy „ Johnny Cash volt az igazi arc”. Ó, így igaz, yippie yi oh, yippie yi yay, ghost riders in the sky.

– Izé, hello – jött meg végül Szikkadt Tom hangja, igaz, kissé bátortalanul. A cowboyok pedig válaszoltak, de Szikkadt Tom, sajna, nem beszélt jól angolul. Pláne nem azt az elferdített, közel két évszázados dialektust, amit ezek az egykori marhatenyésztők használnak. De fejük bólintásából, invitáló mozdulataiból megértette, hogy magukkal hívják. Magukkal, fel a fellegek fölé, ahol határtalan az ég. Hosszú vágtákra csalogatják, terelni az égi ménest, bejárni a holdfényes felhőprérit. Szellemlován Szikkadt Tom is örökre szabad lenne, coltjával lyukat lőne az ég sötétkék peremén, torokkaparó dohányt szívna (a tüdőrák veszélye nélkül), amit aztán tüzes-balzsamos whiskey-vel öblítene le. Igazi törvényenkívüli lehetne, akire a valóság szabályai sem érvényesek, és vad csatákba keveredne az Örök Vadászmezők pozőr indiánjaival, aztán elpókerezne az angyalokkal, fekete Stetson-kalapja lenne a tét, majd Boeingekre vizelne, és műholdakat lasszózna meg.

Igen, ez szép lenne, de Szikkadt Tom mégis nemet intett. A cowboyok pedig lóra szálltak, majd fel, a csillagtalan égre. Messzeszálló, hívó daluk visszhangja még sokáig elkísérte.

Fenn az égen fénylő csillag égi lovas jár
yippie yi ohhhhh, yippie yi yaaaaay
Fenn az égen fénylő csillag égi lovas jár