Rendben lezajlott a rendszerváltás utáni ötödik szabad parlamenti választás, és annak ellenére egyértelmű eredménnyel zárult, hogy a hivatalos végelszámolás (a külföldön leadott szavazatok miatt) csak egy bő hét múlva várható. Magyarország ’89 utáni történetében először fordult elő, hogy egy kormány gyakorlatilag felhatalmazást kapott munkájának folytatására, az eddig is hatalmon lévő szoclib koalíció pártjai megnyerték a választásokat, és várhatóan nagyobb arányú, biztosabb parlamenti többséggel vághatnak neki a következő négy évnek.

A második forduló igazán nem hozott váratlan fordulatot, az elemzők szinte tökéletes pontossággal jelezték előre a közhangulat alakulását és a várható eredményeket. A választás fejleményei sok szempontból bíztatóak: ismét négy párt jutott a parlamentbe a listás szavazatok legalább öt százalékának megszerzésével (illetve hat, ha szétbontjuk a Fidesz pártszövetségét), sőt egy „független” jelölt, dr. Gyenesei István, a Somogyért Egyesület képviselője is befutónak bizonyult. Mindez bizonyítja, hogy a valódi pluralizmus iránti igény erősen él a magyar választókban, valamint hogy a jól működő civil szervezeteknek is helyük van a közéletben, akár még országos szinten is.

A helyi eredmények érdekessége, hogy míg négy évvel ezelőtt a megye hét körzetéből hatban jobboldali győzelem született, most az MSZP két körzetben, az ajkaiban és a várpalotaiban is fordítani tudott. Miután a két nagy párt 3–3 területi listás mandátumot szerzett, Veszprém megyéből a Fidesz hét, az MSZP pedig hat képviselőt küldhet a parlamentbe. Ez a szinte fej-fej melletti eredmény tökéletesen visszaigazolta a 2002-es megyei választásokon tapasztalható erőviszony-egyenlőséget.

Tehát – visszatérve az országos eredményekhez – az MSZP-SZDSZ koalíció alakíthat újra kormányt, ami nem az ezidáig tartó makulátlan kormányzati teljesítménynek köszönhető. Sokan elmondták már, hogy Medgyessy Péter száznapos programja – bár meglepő módon teljesítette a szocialisták 2002-es választási ígéreteinek jelentős részét – a magyar államháztartást igencsak megterhelte, aminek következményeit a mai napig nyögjük. Nagyrészt ebből fakad a (legalábbis a Fidesz szerinti) totális nemzeti katasztrófával fenyegető költségvetési hiány, ami valójában azért nem vezet az apokalipszishez, de a magyar gazdaság helyzetét megnehezíti (inflációs problémák, romló hitelmegítélés, halasztódó euró-bevezetés, bizonytalan piac).

A rengeteg ígérgetés ellenére az utóbbi négy évben egyetlen átfogó reformkísérlet indult be. A köz- és felsőoktatási reform még akkor is elismerésre méltó, ha részben egyetértünk a szakmának az előkészítetlenségből fakadó fenntartásaival, illetve konstatáljuk, hogy Magyar Bálint renoméja erősen megkopott következtében. A jövőben ez a mentalitás tarthatatlan, bizonyos intézkedések meghozása nem várathat tovább magára.

Mit várok én a „második Gyurcsány-kormánytól”, ahogy ezt az intézményt jelenlegi és jövőbeli miniszterelnökünk oly találóan aposztrofálta? Mindenekelőtt bátor reformokat, és a halasztgató, nyuszi taktikázással való felhagyást. Meg kell újulnia az egészségügynek, a közigazgatásnak, végig kell vinni a megyerendszer felszámolását, még határozottabban kell fellépni a korrupció, a szürke- és a feketegazdaság visszaszorítása érdekében. És mindezt nem nagyon lehet halasztgatni, „csak-még-a-következő-helyhatósági-választásokat-várjuk-ki” haditerveket kidolgozni.

Az MSZP-nek és az SZDSZ-nek nem szabad azt hinnie, hogy ez a győzelem a folytatásra szóló felhatalmazás. Ez a választási eredmény arról szól, hogy a többség róluk hiszi azt, hogy a következő négy évben jobb Magyarországot tudnak építeni. Ehhez az eddigi teljesítmény nem elég, sokkal többet kell mutatniuk. Máskülönben négy év múlva már nem ők lesznek helyzetben…