Vendégségben Magyarország

IX. Veszprém megyei Utazás kiállítás

Az egész Magyarország Veszprémben vendégeskedik jövő hétvégén, ugyanis minden turisztikai régió bemutatja kínálatát a IX. Veszprém megyei Utazás kiállításon.

Bár a rendelkezésre állóhely ugyanakkora, évről évre egyre több kiállító vesz részt az egyetem aulájában megrendezett megyei Utazás kiállításon. A keddi sajtótájékoztatón Veiland László, a megyei turisztikai hivatal vezetője elmondta: 130 kiállító, legnagyobb részt szállásadók és utazási irodák mutatják be utazási ajánlataikat a nagyközönségnek. A belépés továbbra is ingyenes, a gyerekeket játszóház, állatkerti bemutató, kisvonat várja, de a felnőttek sem maradnak meglepetés nélkül. A Hazai tájakon nevű nyereményjáték helyes megfejtői között több hétvégi üdülést sorsolnak ki a szervezők, a fődíj pedig egy százezer forintos utazási utalvány.

A kiállítás idei díszvendége - 2003 után ismét - a Tisza-tó. Szendy Mónika, a régió marketingigazgatója elmondta: nem kívánnak a Balaton versenytársai lenni, csupán alternatív lehetőséget kínálnak. A számok alapján a Tisza-tó számára a Dunántúl jelenti a legfontosabb küldőpiacot, ezért is koncentrálnak marketingakcióikkal erre a területre. A vendégek megnyerése érdekében számos látványossággal, attrakcióval készül a térség. Bemutatkoznak népi iparművészeik, a gyerekek festhetnek tiszai kavicsokat, a kulináris élvezetek kedvelői pedig semmiképpen se hagyják majd ki a speciális, helyi ételeiket és a cseresznyepálinkát sem! Az utazási börzét szombaton tíz órától este hatig, vasárnap pedig öt óráig látogathatják az érdeklődők.

A hagyományokhoz hűen a kiállítást szakmai konferencia előzi meg. Péntek délután a megyeháza Szent István Termében a főbb küldőpiacok előrejelzéseiről, a Balaton-régió turisztikai célkitűzéseiről, az SCD csoport térségi törekvéseiről, a Nemzeti Fejlesztési Terv turisztikai vonatkozásairól és a regionális repterek helyzetéről is szó esik. (napló)

Rovat: