Szabályos hőszolgáltatás
Beküldte szerk -
A távhőszolgáltatók jogkövető magatartását ellenőrizte a Veszprém Megyei Köz-igazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége az utóbbi kétéves időszakban kibocsátott számlák alapján.
A vizsgálatról dr. Somogyi István, a megyei felügyelőség igazgatója és Hegedűs István, a vizsgálat vezetője tájékoztatta lapunkat. A számlák ellenőrzésével arra kerestek választ, hogy azokat a vonatkozó jogszabályi előírásoknak és a fogyasztói érdekeknek megfelelően és érthetően állították-e ki. Megyénkben összesen hat gazdálkodó folytat távhőszolgáltatást. Közülük azt választották ki, amelyikkel kapcsolatban a legtöbben keresték fel a felügyelőséget. Ez Veszprémben tevékenykedik és 7869 lakást fűt, illetve meleg vízzel lát el. Négy távhőtermelő létesítménnyel dolgozik. A városban 114 hőközpontot épített ki, melyeket kivétel nélkül felszereltek hiteles hőmennyiségmérővel.
A távhőszolgáltatást külön törvény szabályozza, melyben a fogyasztóvédelem, az energiahatékonyság és a környezetvédelem követelményeit is szerepeltetik. Ebben pontosan meghatározzák a Magyar Energia Hivatal, az önkormányzat jegyzője és a fogyasztóvédelmi hatóság feladatait. A fogyasztóvédelem a törvény szerint azt vizsgálhatja, hogy betartják-e a hatósági árakra vonatkozó rendelkezéseket. Ellenőrzik, hogy az ügyfélszolgálat megfelel-e az előírásoknak, s hogy hitelesek-e az alkalmazott mérőeszközök. Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a hőközpontokban felszerelt mérőműszerek hitelességéről van szó, mert a fogyasztóknál esetlegesen felszerelt hőleadást jelző szerkezet nem alkalmas hiteles mérésre, feladata a költségek megosztása ott, ahol több fogyasztó használja fel a kibocsátott hőmennyiséget. A távhőszolgáltatásról szóló törvény a fogyasztóvédelmi felügyelőségek esetében 60 napos ügyintézési határidőt ír elő. A vizsgálat keretében a 2004 szeptemberétől idén februárig kibocsátott számlákat ellenőrizték. Ezeken kisebb hiányosságokat fedeztek fel, például nem tartalmazták a hőmennyiségmérő gyári számát, ami a későbbi azonosítást nehezíti. Az ügyfelek tájékoztatása megfelelő, a távhőszolgáltatók a működésükkel kapcsolatos panaszokat korrekten rendezik. A felügyelőség- re érkezett panaszok az összes egy százalékát teszik ki. (napló)