Öngyilkosság miatt robbantott
Beküldte szerk -
Meghalt felesége feletti bánatában okozott közveszélyt szerdán este egy Pápa közeli településen élő személy.
A 48 éves férfi gázpalack felrobbantásával akart végezni magával tájékoztatott a rendőrség. A tűzoltók szerint az égő kandalló elé helyezett, nyitott palackból kiömlő gáz és a levegő egyvelege berobbant, ami házfal kidőlésével és a tetőszerkezet megrongálódásával járt. Az öngyilkos-jelölt kisebb sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a pápai kapitányság bűnügyi osztályán vizsgálják.
A megyei motoros járőrök közreműködésével fogták el Ajkán azt a férfit, aki miután a 8-as főút bakonygyepesi szakaszán ittasan balesetet okozott, megállás nélkül hajtott el a helyszínről szerdán este. A szondáztatás elsődleges eredményei szerint is vétségi határt meghaladó alkoholos befolyásoltság alatt vezető személy úgy emlékezett vissza az eseményre, hogy az Herendnél történt más autós hibájából, ezért nem állt meg. Állításának ellentmond, hogy a baleset előtt öt perccel egy másik autós telefonált az ajkai kapitányság ügyeletére, mondván, egy Seat igen bizonytalanul közlekedik előtte a 8-as főúton. A nem sokkal később bekövetkezett koccanás cserbenhagyott részesének bejelentése alapján egyértelmű volt, hogy ugyanarról a járműről van szó. A leírás birtokában közelben lévő főkapitánysági forgalomellenőrzők rövidesen leintették a feltételezett okozót. A szabadlábon védekező férfi ellen két közlekedési bűncselekmény, ittas járművezetés és cserbenhagyás megalapozott gyanújával indítottak eljárást a bakonyi város kapitányságán.