Mit jelent ma március 15.? Munkaszüneti nap, pártpolitikai rendezvények sora, esetleg megemlékezés az 1848-as eseményekről? Miért nem tudunk mi úgy ünnepelni, mint mondjuk a franciák június 14-ét, vagy az amerikaiak július 4-ét?

Közhelyszámba megy, de a magyarországi állami ünnepek nagy része – az egy szem augusztus 20.-t leszámítva – valamely elbukott forradalomról vagy katonai vereségről emlékezik meg. Alapvetően tehát nem vidám ünnepek ezek, inkább megemlékezések, s Szent István napjára, az államalapításra sem így, hanem mint egy letűnt rendszer által kisajátított parádéra gondolunk, újkenyerestül, alkotmányostul. Hol vannak az önfeledt, egész társadalmat átfogó, s nem megosztó Ünnepek?

Ismét csak a történelemhez kell nyúlni, hogy ezt a problémát valamelyest megérthessük. Lényegében négy nagy struktúraváltáson esett át nemzetünk a Kárpát-medencében. Szent István a korabeli európai politikai-gazdasági struktúrát próbálta meghonosítani, több-kevesebb sikerrel – mutatja ezt törvényeinek szigora, a halálát követő számos lázadás és a 11. század végi újabb törvénycsomag Szent László és Kálmán által. A keretek lényegében változatlanok maradtak 1848 áprilisáig, amikor is a márciusi forradalom eredményeképp a feudális struktúra helyébe a polgári, népképviseleten alapuló liberális-kapitalista rendszer lépett, szintén Európa Elbától nyugatra fekvő részeiről importálva-átvéve. Teljességében ez majd csak 1867 után bontakozhatott ki. Újabb keretcserét, „rendszerváltást”, hozott az 1949-es alkotmányhoz köthető szocialista-kommunista rezsim, lecserélve egyszersmind a politikai elitet, s ennek alapjaként a gazdasági tulajdonviszony-rendszert is. Hasonló rendszerváltás történt 1989-90-ben is.

A változások azonban nem mindig a társadalom valós akaratának megfelelően valósultak meg. (Társadalmon itt politikai társadalmat értsünk, azokat, akik a nagypolitikára ténylegesen befolyással lehettek, így kizárva a jobbágyságot és a későbbi mezőgazdasági és ipari proletariátust – azokat, akik nem szólhattak, nem szóltak bele a politikába. Ez nem ítélet, ez tény.) A szentistváni rendszer- és elitcsere csak a század végére stabilizálódott, s tulajdonképpen polgárháború eredményeképp, ha a Koppány, Ajtony, Vata és a Vazul-fiak történetét így értékeljük. Majd egy évezreddel később, 1949 eseményei, az odáig vezető út sem találkozott a társadalom többségének egyetértésével, mutatja ezt többek között az 1956-os forradalom is. Ami tehát marad, az 1848 és 1989-90, amikor is valóban a társadalmi akaratnak megfelelő változások következhettek be.

Ha eltekintünk 1989-90-től, mint olyan fordulattól, amely mindmáig alapvetően befolyásolja életünket, létünket, társadalmi kapcsolatainkat (…) is, marad 1848. A szűk liberális elit, látván az ország gazdasági-politikai elmaradottságának okait, ügyesen fölismerve és kihasználva a kedvező nemzetközi konstellációt, mintegy háromszáz évnyi lemaradást kísérelt meg ledolgozni. Mai szemmel hihetetlennek tűnő politikai összefogás valósult meg: az események egyik irányítója a pesti radikális ifjúság, amely okosan értékelve helyzetét forradalmi tetteik végrehajtása után átengedte a terepet a hozzáértőbb liberális, mérsékelt liberális és konzervatív nézeteket valló hagyományos politikai elitnek, a nemességnek.

Lényegét tekintve nem forradalom zajlott le 1848 tavaszán. Minden változás törvényesen, az országgyűlés alkotta törvények útján valósult meg. Az események lendülete, gyorsasága az valójában, ami forradalmi jelleget kölcsönöz március tavaszának: nyolc és fél évszázad mozdulatlan struktúráját bontják le tulajdonképpen egyetlen hónap alatt az áprilisi törvényekkel. A márciusi ifjak érdeme ugyanakkor óriási: a pesti közhangulat, a központi kormányszerveket megbénító hangos tömeg, a közvélemény szinte sodorta magával a nagypolitikát. Hogy mi valósult meg ekkor, az iskolai tananyag. Egy szempontot kiragadva: nincsen demokratikus, népképviseleten alapuló struktúra a résztvevők gazdasági és jogi önállósága nélkül. A személyes függésrendszer, amit a sajátos kelet-európai hűbériség jelentett, lebomlott. Megvalósulhatott a 12 pont, a magyar liberális politika egyik legjellemzőbb foglalata. Olcsó szóviccel – korkép és kórkép; egyszerű logikával, amit kívánnak, azt hiányolják (ahogy a törvények is valamely jelenségre adott társadalmi válaszok: nem büntetem a tyúklopást, ha nincs tyúklopás). Egyéni és társadalmi-nemzeti szabadság, liberalizáció – vagyis egyrészt a hűbéri-függések és a Habsburg-dominancia fölszámolása. Erről volt szó többek közt.

S ma miért fontos ez? Lényegében alulról építkező, vagyis szerves fejlődés eredményeképp jött létre az új rendszer, nem felső nyomásra, paternalista uram-bátyámok kézi vezérlésével. Mai nyelvre lefordítva, civil alapokon, civil szerveződéssel. Én ezt ünneplem március 15-én. Az említett franciák, amerikaiak is valami hasonlót.