Izgalmas tanmese minden korosztály számára, költészettel és erkölcsi tanulsággal, amelyben Tom nagyléptékű ambíciókat dédelget, de aztán lemond róluk.

Szikkadt Tomot egy nap elfogta a vágy a hírnév után. Az érzés hirtelen és megmagyarázhatatlanul jött, egyik percben még mustárt evett és szerény volt, a következőben pedig gátlástalanul nagyravágyó. Elemi erejű, szájüreget kiszárító, hónaljizzasztó sóvárgás volt ez követők és rajongók hada, hektoliternyi Dr. Pepper üdítő, siker, csillogás, elismerés és élére vasalt szmokingok regimentje után. Ki akart végre törni a névtelen koboldság minden nyűgje alól, csak épp azt nem tudta még, hogy miként. Filmes karrierje befuccsolt (lásd Szikkadt Tom és a NovaRock ), a politikusi pálya nem vonzotta (már kis adag politikától is meglevesesedett az orra, és utált kisdedeket babusgatni), a pénzügyekhez pedig nem értett. Ahogy így törte a fejét, szempillantás alatt érte a megvilágosító, minden kétséget elűző gondolat: rocksztár lesz!

Az ötlet teljesen felvillanyozta, dús szemöldöke Billy Idol-i frizurába ugrott és egész teste libabőrös lett. Izgatottan felpattant (egy David Lee Roth-féle karaterúgást is megkísérelt), égve a vágytól, hogy mihamarább belekezdjen terve megvalósításába. De hogy álljon neki? Anyagot kellett gyűjtenie, így az aznap esti Isten Háta Mögött koncert meglátogatása mellett döntött. Mivel tartott tőle, hogy a rockallűrök ellesése az ipari kémkedés kategóriájába tartozik, ezért gyorsan elfütyülte a Mission Impossible betétdalát (a Limp Bizkit féle verziót, ha már), és gondosan eltervezte a behatolást.

A koncertnek helyet adó Séd Filmszínház épületébe a kéményen keresztül jutott be (a háztetőn a U2 Where the streets have no name-jét dúdolta), majd szigetelések közt kúszott, szellőző járatokon mászott és vasbeton gerendák repedésein tuszkolta át magát. Így találkozott Bogarásszal, akivel csak nemrég kötött ismeretséget (lásd Szikkadt Tom és a rokonok ). Bogarász inas, szürke bőrű testét épp csak eltakarták rongyai, arca hál’ istennek nem látszódott, kipufogószaga volt, és hosszú körmű kezeivel pincebogarakra és csótányokra vadászott („bugs in the way i feel about you” – énekelte Tom a Pearl Jamtől). Elmesélte neki, hogy mi járatban van, és Bogarász úgy döntött, csatlakozik hozzá.

A használaton kívüli vetítőterem ablakából lestek ki a javában tartó koncertre, és Tom szaporán jegyzetelni kezdett. „Széles terpeszállás…gitár…vicces póló…” – kábé eddig jutott, aztán belefeledkezett az A „földdel egyenlővé”-tétel c. számba. Eközben Bogarász folyamatosan duruzsolta az ötleteit, és böködte Tom vállát. „Figyu, kitaláltam egy dalszöveget: Kence-fice jobbra balra, az öreg is ráhadarja. Na? Tudom, még kicsit nyers.” Tomot azonban egyre inkább magával ragadta a zene, így alig figyelt társára. De ő csak nem akarta abbahagyni, és folytatta a böködést. „Oké, van másik, kicsit hosszabb, de egyszerre népies és urbánus is: Ufódzserök, ufódzserök üddögél az ágon / meglátja az Esztert, aki navvadakat bámul / odamén e kisleánho’, ránéz vaccsak akar, / és a navvadak megijedtek! Ez már jobb? Őszintén mondd meg.” Újabb bökés egy hegyes körömmel.

„Rendben, hagyjuk a lírát. Tudom, hogy nem szereted a galambokat, mi lenne, ha az egyik koncerten leharapnád egynek a fejét? Tudod, mint az a fickó. Izé, hogy is hívják?” Tomot már végképp nem érdekelte Bogarász dünnyögése, amit odakint látott és hallott, mélyen elgondolkoztatta. Korábban könnyedén az ölébe hulló sikerről álmodott, de az elképzelt hírnév immár büdösnek és mesterkéltnek tűnt az újonnan szerzett tapasztalatok fényében. A koncert ennél, nem tudott jobb szót, őszintébb volt. „Oké, akkor ezt hallgasd meg, szerintem ez lett a legjobb: Majomvilágban élünk / Majombőrből van a székünk.”

Távoztában még hallotta Bogarász motyogását. „Hm, egész kedvet kaptam ehhez a zenekarosdihoz. Asszem, szólok a srácoknak. Ijesztő maszkokra nem lesz szükségünk, az tuti, hehe.”