2006. február 24-én délután a Védegylet Veszprémért Egyesület a Megyeház téren rendezvényt tartott, melyen bemutatták az egyesület által állítandó Brusznyai-emlékmű tervét. Előzőleg a városi közgyűlés levette napirendjéről az emlékmű engedélyezésének kérdését. Alábbiakban Gopcsa Katalain művészettörténész rendezvényen elhangzott beszédjét olvashatják.

„A civil szerveződés elhatározta, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmával a forradalomnak és veszprémi vezetőjének, Brusznyai Árpádnak emléket állít. Ennek elkészítésére kérte meg Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművészt, aki ’56 szellemét emberileg is, művészileg is hiteles alkotóként képviseli, s aki ezt az emlékműtervet el is készítette.

Mint tudjuk, nemcsak a könyveknek, de a szobroknak is megvan a maguk története. Ennek a szobornak a történetében nevezetes a mai, és a tegnapi nap. Miért? Azért mert feltesz egy kérdést.

Tudjuk, hogy köztéri művek alkotásában a megbízó, mecénás, megrendelő nem csak támogató és közvetítő szerepet játszik, de aktív alakító, alkotó szerepet is vállal.
Mire is vállalkozott a Védegylet Veszprémért?
Olyan, közadakozásból létrehozandó alkotás megvalósítására, amely méltón őrzi 1956 és Brusznyai Árpád emlékét.

Brusznyai tanár úrra emlékszik 15 éve Veszprém városa a januári hangversenyen: egy város heteken át készül a közös koncertre, mely egy közösséget alkotva jön létre. A Védegylet Veszprémért ennek a koncertben is megvalósuló, egy emlékező közösséget jelképező gondolathoz keres a képi megfelelőt – egy olyan művet, ami látványában fejezi ki a város közösségét azzal, hogy közkincsnek tartható közös múltunknak állít emléket.

Az elmúlt évtizedekben több elemző szakkönyv is foglalkozott legutóbbi évtizedekben megvalósult köztéri szobrászatunkkal, a tegnap szobrainak történetével. Ezek a rendszerteremtés igényével különböző kategóriákat szerepeltetnek.
Vannak politikai emlékművek, amelyeknek célja kiemelkedő események és személyek megörökítése; vannak emlékszobrok: portré emlékművek és síremlékek, és vannak díszítő funkciójú szobrok.
Megállapíthatjuk, hogy Melocco Miklós szoborterve kategóriákon kívüli – ha úgy tetszik, felüli – műalkotás képét vetíti elénk.

A műalkotás egyik meghatározó motívuma a védőszárnyait kitáró figura, aki szellemében Márai angyalával is rokon, mert hírt visz a csodáról – alatta, a rézsűs dombon álló henger-korong posztamens, rajta a helyhez is kötődő feliratokkal, nevekkel, és a védőszárnyak alatt a Veszprémet szimbolizáló várkép, azaz városkép, a tetten érhető genius loci, amellyel idegenek és helybéliek is Veszprémet azonosíthatják könnyen és érthetően.

A nem veszprémi illetőségű szobrászokból, művészettörténészekből álló lektorátusi zsűri, valamint a helyszínnel is egyetértő Kulturális Örökségvédelmi Hivatal – vagyis a műemlékvédelmi szakma egyöntetűen méltónak tartja, elismeréssel elfogadásra javasolja és ajánlja ezen a téren ezt a szobortervet.

Ennek a szobornak a történetében tehát megszületett egy szobor-állítási szándék, a megrendelő szándéka világos, az elkészített terv egyértelmű: a történetben most következik, úgyis mint támogató, úgy is mint művészeti alkotást befogadó társadalomnak, Veszprémnek a szerepe.
(Ki képviseli hűen a várost: a valamit létrehozni akaró civil közösség – a Védegylet és a szoborállítást támogatók –, vagy a hatalmat bizonyos tiltásokkal gyakorló testület, amely eleven emlékeket idéz?)

Adott tehát a műemlékesekből és művészekből is álló zsűri által elismerten méltó helyszín a méltó műalkotás részére. A kérdés, amelyre az elején utaltam az, Veszprém városa, mint a szobrot támogató és befogadó, milyen szerepet játszik a megvalósításban?

A történet folytatódik.”


Gopcsa Katalin