Az egészségügyben dolgozó szakemberek közül leggyakrabban a háziorvosunkkal találkozunk. Azzal mindenki egyetért, hogy nagyon fontos szerepük van a az egészségügyben, de igazi anyagi megbecsülésük még mindig várat magára. Dr. Acsay József háziorvossal a jelenlegi helyzetről, a szakma szépségéről és árnyoldaláról beszélgettünk.

Dr. Acsay József: – A betegellátási fokozatokban a háziorvos az első lépcső – akinél nagyon sok beteg eleve meggyógyul. Gondoljunk itt egy hűléses megbetegedésre, egy tüdőgyulladásra, amivel a páciens nem kerül a szakintézetbe. Amikor a betegség a háziorvos kompetenciáját meghaladja, akkor kapoccsá válik, és a megfelelő helyre irányítja a beteget. A harmadik lehetőség a sürgősségi esetek köre, mikor is mindenféle egyéb szűrő beiktatása nélkül küldjük intézetbe a pácienst.

Index: – Nagyon tág a tevékenységi köre a háziorvosnak, ehhez a szakmához egyfajta polihisztornak kell lenni?

AJ: – Bizony, ez nem enyhe túlzás. Kapcsolódik ehhez a témához egy anekdota: az általános szakember mindenről tud, csak keveset, a szakértő egy-két dologról tud, de nagyon sokat, aki pedig a csúcson áll, az a semmiről tud mindent. Mi valahogy úgy vagyunk, hogy több mindenről kell ismeretünknek lenni – egy bizonyos szintig.

Index: – Emellett milyen a megbecsültségük a háziorvosoknak a szakmán belül?

AJ: – Az utóbbi néhány évben óriásit javult, régebben ugyanis az ment körzeti orvosnak, aki valahogy átvergődött az egyetemen, és maradt neki ez a lehetőség, vagy pedig a kórházi orvosok választották ezt a lehetőséget a szakvizsga után – az intézményben uralkodó állapotok miatt. Az új szakképzési rendszerrel – amely során a háziorvosi képzés önálló diszciplína lett, és kötelezővé tették az önképzést – megváltozott a helyzet, így a szakmai munka érezhetően magasabb színvonalú lett, szakmai elismertsége nőtt. Mentőztem régen és mentőzöm ma is. Manapság olyan elhanyagolt beteggel, amilyet tíz évvel ezelőtt láttam, csak akkor találkozom, ha az állapot egy az egyben a beteg rovására írható.

Index: – Ön hogyan, kitől kapja a fizetését?

AJ: – Magyarországon gyakorlatilag csak vállalkozó háziorvosok léteznek. A finanszírozás úgy néz ki, hogy van egy központi keret, amiből az ügyeletet és a rendelő fenntartási költségének nagy részét – fűtést, világítást, eszközbeszerzést – finanszírozzák. Ez a helyi önkormányzathoz folyik be. Emellett a kártyapénzt terheli a működtetés szükséges eszközök beszerzésének költsége – gyógyszerek, kötszer, fertőtlenítőszerek, takarítószerek... –, és a nővérek valamint az orvosok fizetése. A központi keretből a városhoz érkező pénzek egy részéről semmit nem tudunk, az összegről nincs tudomásunk. A TB-től kapott összeg a minimális önfenntartáshoz elegendő, fejlesztésekre nem is gondolhatunk, például január elsejével a TB által adott műszertámogatást is megszűnt, amely az amortizációt pótolta volna.

Index: – A rendelő kinek a tulajdona?

AJ: – Az önkormányzaté. Törekvések mindig is voltak a rendelők privatizációjára, de a fenntartási költségek olyanok nagyok lennének, amit a kártyapénz nem bírna el. Az építészeti feladatokat a városi egészségügy állja, a rezsihez abból a kártyapénzből járulunk hozzá, amely elvileg a betegellátást szolgálná. A rendelőt az önkormányzat rendezte be, de ha elromlik az EKG, akkor én fogom megjavíttatni, ha tönkremegy, én veszek újat helyette. A telefonszámlát magam fizetem, jóllehet magántelefont személy szerint nem intézek rajta, mellesleg az otthoni telefonszámlám nagyobb a rendelőinél.

Index: – Mi a helyzet az ügyeleti pénzekkel?

AJ: – Veszprémben ugyanúgy nem rendezett az ügyeleti rendszer, mint az országban sehol. Sem az uniós, sem a magyar törvényeknek sem felel meg a jelenlegi állapot – a veszprémi háziorvosok pillanatnyilag is perben állnak a veszprémi önkormányzattal. A beosztási probléma megoldódni látszik – gyakorlatilag a díjazás összegét kifogásoljuk. Az éjszakai ügyleti pénzt az egész országban úgy állították össze, hogy a valódi bér bizonyos százalékát kapjuk. Követeléseinkben gyakorlatilag a diplomás minimálbért céloztuk meg az ügyeleti díjazás kapcsán – tehát nem extrém felvetésről van szó.

Index: – A kártyapénz miatt annál több egy orvos fizetése, minél több betege van. Mekkora beteglétszámig lehet elmenni?

AJ: – A logika szerint valóban így működne a rendszer, a gyakorlat viszont azt mondja, hogy akinek 1500 fölötti betege van (városban), annál degressziót alkalmaznak, magyarul lényeges százalékkal csökkentik a kártyapénz mértékét. A szám reális, ennyi beteget lehetne valóban korrekten ellátni, az efölötti létszám bevállalása mindenhol valamilyen kompromisszummal jár. Pillanatnyilag – tudomásom szerint – Veszprémben egy orvosra kb. 1800 beteg jut átlagban.

Index: – És önre?

AJ: – 2300 fő. Ez valóban nagyon sok, fontos lenne az optimális betegszám tartása, de ehhez növelni kellene a körzetszámot – és ez már anyagi kérdés. Mellesleg a TB szerint a beteglétszámom kevesebb.

Index: – Megesett már, hogy valakit nem vállalt el?

AJ: – Igen, de a területi kötelezettség miatt köteles vagyok ellátni a hozzám tartozó betegeket, annak mondhatok nemet, aki a területemen kívülről szeretne hozzám bejelentkezni.

Index: – Mennyi a fizetése?

AJ: – A TB havonta kb. 720 ezer forintot utal át a vállalkozásomnak, ebből a két nővérke a minimumbér felett kap valamivel, magamnak 116 ezret adok. Évek óta ugyanennyit. A többi elmegy járulékbefizetésre, működtetésre, rezsire, az autó lízingelésére, stb.

Index: – Miért megy akkor ma valaki háziorvosnak?

AJ: – Mert az egészségügyben még mindig ennek a pályának a legrendszabályozottabbak a feltételei – bármily furcsának is tűnik. Egy kórházban, intézetben kaotikusabbak az ügyleti beosztások, állandó a bizonytalanság – anyagilag és erkölcsileg is. Egy intézetben lehet többet is keresni, de ki tudja, hogy meddig? Háziorvosként tudnak a legkevésbé piszkálni – és erkölcsileg is nyugodtabb a közeg.

Index: – Az ön meglátása szerint mi a szépsége és az árnyoldala ennek a szakmának?

AJ: – Sok helyen megfordultam az egészségügyben – mentőztem, városi majd megbízott megyei mentős főorvos, MÁV üzemorvos is voltam –, és úgy tapasztalom, hogy itt tudok a legtöbbet tenni a betegért. Nem a főnököm dönt arról, mit, hogyan tegyek. Ha a beutalt betegem problémájának nem járnak utána, kereshetek másik utat, lehetőséget. Volt olyan páciensem, akinek az aktuális baját a hatodik helyen operálták meg. Ezt a kórházban sose tudtam volna megcsinálni. Az árnyoldalt a rengeteg és bonyolult adminisztráció jelenti.

Index: – Ön szerint jó az egészségügyi rendszerünk?

AJ: – A legfőbb baj nem a rendszerrel van, hanem a finanszírozással. Az egészségügynek hatalmas szüksége lenne egy tőkeinjekcióra – ezáltal nagyon sok égető probléma automatikusan megoldódna.