„A művészet a világ lelkének tükre, arcát olyan fátyol fedi, amelyet csak az elképzelt szűz jelenéseiben láthatnánk. Mindenki láthatja, mégse látja senki.” – az alkotó végkövetkeztetését a kiállításról szóló prospektusban olvashatjuk a különböző definíciók sora után (művészet, képzőművészet, kép, képírás, képes kifejezés).

Siklodi Zsolt Vizuális dokumentumok kiállítása Grönland ’68 című pszeudo-dokumentumokkal kezdődik. Ezek a fekete-fehér litográfiák tavakat ábrázolnak. Folytatásuknak tekinthető a Tavak sorozat az első teremben, mely színes dokumentumokból áll. A Zetalaki vízgyűjtő, 2005. augusztus 5-én 14 órakor, ugyanez 14 óra 25 perckor. A második teremben található a Borszeszégő és az Enyedi szemléltetőeszköz című litográfia, melyek valódi használati tárgyak képei. A harmadik teremben helyet kapó Jelenések sorozat tagjai úgy épülnek fel, hogy megjelenik egy alakzat fehér alapon fekete színnel, majd fekete alapon pirossal, aztán ezek a figurák különböző kombinációkban találkoznak, és akár történeteket is elmesélő képekké állnak össze. A kiállítás végén négy Madonna-kép látható, az első egy világosan kivehető női alak, a második ugyanő piros árnyalatban, a harmadik fehér alapon piros foltként megjelenítve, már csak a körvonala az eredeti nőnek, a negyedik pedig fekete alapon fehér szellemalakként mutatja be immár a puszta lényeget.

A művész törekvései mintha azt a folyamatot kívánnák dokumentálni, hogy miként születik a valóság egy darabjából művészi alkotás. A tájrészletből fénykép, abból litográfia, aztán a körvonalai egy felületen, a formák variálódni kezdenek, és végül születik valami egészen más, ami mégis őrzi az eredeti lényegét. Talán a „fátyolkészítés” műveletét láthatjuk ezen a kiállításon.

A szovátai grafikus, fotós közreműködik a Gyergyószárhegyi Alkotótáborban megrendezett „Kapcsok” nemzetközi művészeti táborban szervezőként és résztvevőként is. Az 1974 óta létező alkotótábor mai napig Erdély legrégebbi folyamatosan működő művésztelepe. A 2005 nyári művésztelep témája azt a problematikát járta körül, hogy „milyen összefüggések és formai hasonlóságok létezhetnek a lokális, valamint az univerzális között, mi az a formanyelvi minimum a képzőművészetben, ami a lokális egyedi értékeit segít megjeleníteni a világ képzőművészeti életének színterén”. Erdélyi születésű és jelenleg is ott élő, onnan elszakadt alkotókat és olyan képzőművészeket hívtak össze, akiknek nincs kötődésük az erdélyi kultúrához. Erdélyt és a környék vizuális kultúráját próbálták meg művészileg megfogalmazni. Siklodi Veszprémben is kiállított Borszeszégő, 2005. augusztus 15-én, valamint Kapcsok című dokumentuma is ekkor készült.

„Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal? / és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak? / hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szoritását, / művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik, / s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán. / Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé, / mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már.” (Radnóti: Á la recherche…) Siklodi Zsolt is a feledés ellen küzd a képzőművészet segítségével, az eltűnő időt kicselezve sajátosan dokumentálja, átmenti, megőrzi a mát, a mai Erdélyt a jövő számára.

A kiállítás március 4-ig látható.