Problémás gyerek. Ez a fogalom nem létezik az iskolák fenntartóinak szótárában, annál inkább a gyakorló pedagóguséban. A fáradt, agresszív gyerekkel nem lehet a hagyományos módon foglalkozni. A tanár két megoldás közül választhat. Marad a megszokott módszernél, nem foglalkozik a problémákkal, vagy felveszi a kesztyűt és más módszerekkel, ötletes óravezetéssel próbálja meg lekötni, felrázni a diákjait, mert csak magára számíthat. Várnai László, a Jendrassik-Venesz Középiskola fizika-kémia szakos tanára az első vonalból származó élményeiről beszél.

Index: – A felmérések szerint az utóbbi időben egyre több nehezen kezelhető gyerek kerül a középiskolákba. Ön szerint ez csak a szakképzős évfolyamokra igaz, vagy az érettségizőkre is?

VL: – A magyar társadalom változása két forrásból fakad. Egyfelől a rendszerváltást követő új korszak akár évtizedekig elhúzódó belső értékteremtődése, másfelől a globális civilizációs folyamatok és különféle kultúrák kölcsönhatása, átalakulása határozza meg. Nemzeti kultúránk rendkívül gazdag, de azon értékek többsége, amelyből áll, mindaddig „alvó” marad, ameddig az egyén egzisztenciális problémáinak megoldása sokszor szinte ösztönös cselekvést kíván. Szélsőséges példa erre a háború, amikor az emberek szinte kivetkőznek magukból. Szellemi és lelki háborút vívunk a mindennapjainkban, akár saját magunkkal is. Sokféle szemlélet, értékrend ütközik családokon belül is. Ezek mögött talán az igazság keresése is áll. Ki mutassa meg, mi a helyes út? Mi a morál? Hol van a társadalmi közmegegyezés, hogy kérem, a gyermekeinket erre és arra tessék nevelni, mert az egy egészségesebb és boldogabb társadalom kialakulásához vezet! Ezt a bizonytalanságot a gyerekek is érzik, és sokan közülük „értéktudatlanságuk” miatt választani sem tudnak. Az lenne a csoda, ha nem ilyenek lennének, mert akkor – kissé ironikusan szólva – nem lenne folytonosság az életben. Persze azt már a saját bőrükön érzik, hogy aki tanultabb, annak talán könnyebb az élete, szabadabban választhat, és jobban élhet. Ezért a problémás gyerekek minden osztályban vannak.

Index: – Egy átlagos 30–32 fős osztályban hány ilyen nehéz gyerek van?

VL: – Átlagosan öt-hat diákot nevezhetünk problémásnak. De – és ez a legfontosabb – osztály-, osztályfőnök- és tanárfüggő, hogy hány gyerek okoz problémát órán.

Index: – Ön szerint mi az ő problémájuk?

VL: – A problémájukat az okozza, hogy nem jutott elegendő idő rájuk, nem foglalkoznak, vagy foglalkoztak velük kellően. Esetleg örökölték génjeikkel a problémáikat. Környezetük kulturális hagyományai sérültek. Sokkal érzékenyebbek, mint a „hagyományos” gyerekek, könnyebben magukra vesznek mindent, és agresszívebben reagálnak. A gátlástalanság és képességek gátlásainak útvesztőiben vergődnek.

Index: – Hagyományos 45 perces órák keretében hogyan lehet dolgozni velük? Van erre lehetőség egy nagy létszámú osztályban?

VL: – Hagyományos tanóra keretein belül nehéz foglalkozni velük – úgy, hogy a többi gyerekre is maradjon idő. De ez így nem igaz. Ahhoz, hogy tanítani tudjak, és meg tudjam ragadni a figyelmüket, sokkal több energiára van szükség. Ez rendkívül kimerítő és rossz hatásfokú. De humorral, kreativitással, oldottsággal, és okos, emberséges hozzáállással, szakmai fogásokkal boldogulni lehet. Nem beszélni, hanem beszélgetni kell velük. Alapvetően kisebb csoportban – egy bizonyos létszámig – jobb tanulni és tanítani. De az osztálylétszám adott, sajnos azt nem mi, tanárok döntjük el.

Index: – Mit tehet, mit tesz az iskola?

VL: – Az iskolának fel kell vállalnia bizonyos értékrendet, amit közvetíteni kíván. Szerintem értelmetlen már maga az értéksemlegesség fogalma is. Én akkor vagyok semleges, ha nincs közöm a dologhoz, vagy nem érdekel. Párhuzamos szintű értékek léteznek, de sok közülük adott helyen és időben gyakorlatilag nem működtethető. Az iskola értékteremtő és értékhagyományozó közösség. Az emberiség egyik legnagyszerűbb vívmánya. A közösségi lét alapvető fóruma. A tudás humánummal felszentelt kápolnája. Legalábbis lehetne, mint anno.
Az iskola szellemi identitásánál fogva a tanár támasza, és viszont. A szakma jellegénél fogva a tanárnak jól kell kezelnie konfliktusokat, mintha kicsit pszichológus is volna. Természetesen biztos és fejlődő háttértudással, naprakészen kell kiállnia. Példát kell mutatnia a rugalmasságban és az alkalmazkodóképességben is. Olyannak kell lennie, mint aki nincs, de legalább törekedni rá, hogy olyan legyen, mintha volna – enyhe képzavarral. Az iskolának tárgyi eszközöket kell biztosítania a tanárnak és olyan munkakörülményeket, hogy fizikailag-lelkileg jól érezze magát. Egyenes beszédű, nyitott és feszültségmentes légkört kell kialakítani, hiszen a gyerekek érzékenyek az őszinteségre. Érzik mindazt, ami hamis. A tanár viszont legyen empatikus és odaadó az iskola felé.

Index: - Ön szerint mi lenne a megoldás?

VL: – Fontos lenne pszichológiai szempontból is felkészült tanárok képzése, valamint jól működő módszerek adoptációja. Rengeteg van, csak ki kell választani a megfelelőt. Célszerűbb kommunikációra lenne szükség a közoktatásban érintett szereplők között, valamint programokra és anyagi erőforrásokra. Megjegyzem, az oktatásra fordított pénz mindig, minden országban jó befektetésnek bizonyult, többszörösen megtérült. Pl. a sportnak alapvető szerepe van nagyon sok készség fejlesztésében. Végül is több jó megoldást ismerünk, mint rosszat.

Index: – Ehhez honnan lehetne pénzt szerezni?

VL: Amióta világ a világ, hitel mindig létezett. Ez stádium. Érdemes volna Széchenyit újraolvasni.